Pánikkeltéssel vádolta meg a mezőtúri polgármester a túrkevei városvezetőt

Megosztás

A napokban bejárta az országos sajtót a túrkevei polgármester írása, amelyben azt fejtette ki, hogy több településen, így Túrkevén is gondok lehetnek az orvosi ügyeleti ellátással az elkövetkezendő időszakban. Júniustól ugyanis nem folytatja az orvosi ügyeleti szolgáltatást az a cég, ami eddig végezte ezt a tevékenységet. Most azonban kiigazította kollégáját Mezőtúr vezetője, pánikkeltéssel vádolva meg Túrkeve első emberét.

Mezőtúr fideszes polgármestere, Szűcs Dániel arról számolt be közösségi oldalán, hogy nem figyelt eléggé Sallai R. Benedek, Túrkeve polgármestere akkor, amikor arról tájékoztatta az érintett településeket, hogy az elmúlt hetekben több megbeszélést is folytattak Herczeg Zsolt országgyűlési képviselővel és az Országos Orvosi Ügyelet Kft. képviselőivel annak érdekében, hogy amíg nem indul el az új ügyeleti rendszer, addig is biztosított legyen az ellátás.

Erre vonatkozóan a cégtől kaptak is egy ajánlatot, tehát megvan a lehetőségük arra, hogy az elmúlt években működő ellátást tovább üzemeltesse a kft. júniustól egészen addig, míg nem történik meg náluk is az átalakítás.

Ugyanakkor ez az ajánlattétel gondot is jelenthet.

Szűcs Dániel ugyanis azt írta, hogy a héten egy újabb megbeszélés áll előttük az Országos Orvosi Ügyelet Kft.-vel, ahol a megadott ajánlatuk pénzügyi és egyéb részeinek pontosítását fogják átbeszélni, mivel ez a tétel plusz forrást jelent majd a költségvetésben, amit ki kell gazdálkodni.

Írása végén még megjegyezte, hogy “pánikkeltés helyett mi a kollégáimmal a megoldáson dolgozunk, javaslom ezt másnak is.”

Forrás: Szűcs Dániel Facebook

Kapcsolódó cikkek