Jászberényben kezdte a munkát Kapitány István, a Tisza új igazolása

A magyar politikai életben ritkán látott súlyú igazolással indította a 2026-os évet a Tisza Párt, amikor pár nappal ezelőtt bejelentették, hogy Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke csatlakozik a szervezethez. Kapitány döntése azért is rendkívüli, mert sok évtizednyi sikeres nemzetközi karriert hagyott hátra, amelynek csúcsán 85 ország több tízezer kereskedelmi egységéért és félmillió munkavállalóért felelt: pártbeli tevékenységének egyik első állomásaként Jászberényben kezdte meg az operatív munkát.

Tovább olvasom

Pócs János: Meg fogjuk nyerni a választást, legalább annyira, mint 2022-ben

Újabb állomásához érkezett a kormánypárt országjáró fóruma, Győr és Szeged után Miskolcon, a DVTK Arénában gyűltek össze a Fidesz szimpatizánsai. A Digitális Polgári Körök találkozóján Orbán Viktor közel másfél órán át felelt a közönség soraiból érkező kérdésekre, miközben a színpadon elhangzott beszédek jóformán kizárólag a háborús veszélyre és az új politikai szereplők jelentette kockázatokra fókuszáltak. A rendezvényen részt vett Pócs János országgyűlési képviselő is, aki kameráink előtt válaszolt néhány kérdésre.

Tovább olvasom

Ezután is dübörög tovább a propaganda? A bíróság kimondta, hogy nincs semmilyen Tisza-csomag, a Fidesz hazugságot terjeszt

A szerdai nap legnagyobb hírbombája, hogy a bíróság kerek perec kimondta, hogy az Index, “Tisza adót bemutató” cikke teljes egészében hazugság, minden oldala és még az aláírások is, nem létezik semmiféle Tisza-csomag, amivel a kormánypártiak hónapok óta teljes gőzzel igyekeznek lejáratni a Fidesz ellenfelét.

Tovább olvasom

Orbánék a választás után elköszönnek a megyei propagandalapoktól?

Panyi Szabolcs újságíró bennfentes piaci forrásokra hivatkozva arról ír legfrissebb elemzésében, hogy a tavaszi választásokat követően a kormányzat jelentős ésszerűsítést tervez médiaportfóliójában. Mindez azt jelenti, az előrejelzések szerint a hatékonyságukat vesztett és költséges nyomtatott kiadványok, köztük a megyei napilapok és a Bors bulvárlap – fizikai formátuma megszűnhet, miközben a politikai és pénzügyi súlypont a digitális platformokra helyeződik át.

Tovább olvasom

„Olyan ez, mint egy modern földesúri rendszer” – volt rendőrkapitány hívja ki Pócs Jánost

Halmai Ferenc ezredes, volt jászberényi és tiszafüredi kapitány évtizedekig esküjéhez híven szolgálta a rendet, majd amikor a Tisza Párt jászsági jelöltjeként, azaz Pócs János kihívójaként tűnt fel, a rendszer azonnal válaszolt. A Szol24 megkeresését elfogadva otthonában beszélt a családja hosszú évszázadokra visszanyúló gyökereiről, a rendőrségi leszerelésének körülményeiről, a kapuja előtt leselkedő propagandamédiáról és arról, miért döntött úgy, hogy az egyenruhát politikai küzdelemre cseréli a térség jövőjéért.

Tovább olvasom

Magyar Péter: Tegnap este üvöltözésbe hajló balhé volt a Fidesz kampánystábjában

Tegnap tartotta kongresszusát a Fidesz, amelyen bejelentették a párt országgyűlési képviselőjelöltjeit, Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a városba invitálta Donald Trumpot és lerántották a leplet a kormánypártok legújabb szlogenjéről is, amivel kapcsolatban egy hatalmas amatőr hibát követtek el. 

Tovább olvasom

Megszentelték a Tiszát

A görögkatolikus egyház évszázados rítusa folytatódott a napokban Szolnokon, amikor Kocsis Fülöp érsek-metropolita a Tisza partján végzett ünnepi vízszentelést. A havas tájban zajló eseményen a Szent Tamás iskola diákjai és a helyi hívek közösen imádkoztak a város folyójának megszenteléséért, ez a hagyomány szerint ilyenkor a lélek megtisztulásának forrásává válik.

Tovább olvasom

Ilyen gyönyörű a fehér színekben pompázó Szolnok (képekkel)

A zúzmara és a sűrű hóesés átvette az uralmat, így Szolnok is egy teljesen más arcát mutatja meg. A Tisza-parti sétány fehér alagúttá változik, a hidak sziluettje finoman elmosódik a ködben, majdnem olyan, mintha egy megelevenedett festményben járnánk. Ez az a látvány, ami a leghidegebb napokon is gyönyörködteti a szolnokiakat – képeken mutatjuk a tájat.

Tovább olvasom

Belemerült a Tiszába Szolnoknál a Spartan Klub csapata

Amikor a legtöbben január 1‑jén még a reggeli ágy melegét élvezték, a Spartan Training Group Szolnok tagjai már a Tisza jéghideg vizére készülődtek. A város sport‑ és közösségi életének egyik legizgalmasabb hagyománya ezúttal is sokakat vonzott a szabadstrandhoz, ahol délután közel ötven vállalkozó szellemű ember gyűlt össze, hogy rendhagyó módon indítsa az új esztendőt.

Tovább olvasom