Különvélemény – Ma ő a pedofil, holnap te leszel az

Gyerekekkel szemben elkövetett szexuális visszaéléssel vádolni valakit komoly felelősség. Szinte lemoshatatlan billog ez, és akit ilyen rémes tettekkel összefüggésbe hoznak, élete végéig cipelheti magával a következményeket akkor is, ha bűnössége sosem bizonyosodik be, az ilyen vádaknak pedig súlyos, akár emberéletet követelő következménye is lehet. Különösen igaz ez azóta, hogy a nyilvánosságot elsősorban a közösségi média jelenti, azt pedig, hogy kinek mi az igazság, egyre inkább az határozza meg, hogy melyik politikai táborba tartozik.

Tovább olvasom

Súlyos elszólás? A Szőlő utcai pedofil botrányban senki nem mondott nevet, ám egy fideszes Semjén Zsoltot védte meg

Ahogyan arról egy ellenzéki képviselő is beszámolt, csak rákérdeztek egy nyilvános vita során, hogy ki az a Zsolti bácsi, akit az újabb pedofil botránnyal kapcsolatban összefüggésbe hoznak. Erre egy kormánypárti képviselő visszautasította a miniszterelnök-helyettest, Semjén Zsoltot ért vádakat. Ilyet senki nem mondott, kivéve Simicskót. Óriási hiba?

Tovább olvasom

Hatmilliárdot költ a kormány a Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Tervre

„A kormány felhívja a miniszterelnök általános helyettesét, (Semjén Zsoltot), hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság bevonásával gondoskodjon az Intézkedési Tervben megfogalmazott célok eléréséről és feladatok megvalósításáról” – olvasható a péntek esti Magyar Közlönyben. A kormányhatározat szerint 2030-ig 6 milliárd forintot szán a kormány a Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv megvalósítására. Forrás: 444.hu

Tovább olvasom

Egyházi tulajdonba kerülnek a most még állami vagy önkormányzati fenntartású templomok

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által pénteken benyújtott javaslat indoklása szerint ugyanis „több esetben kiderült, hogy olyan városi templomok, amelyeket az egyházak még a kommunista diktatúra időszakában is folyamatosan használtak, ténylegesen nem egyházi tulajdonban, hanem jelentős részben a korábbi kegyúri jogviszony alapján önkormányzati, esetlegesen állami tulajdonban vannak”. Ezért a kormány azt kezdeményezi, hogy az eredetileg is közvetlenül hitéleti, szakrális célokra épített és most is így használt, állami vagy önkormányzati tulajdonban álló ingatlan ingyenes egyházi tulajdonba adását igényelhesse az érintett egyház. Ha kéri, 120 napon belül át kell adni neki a tulajdonjogot. Az egyháznak…

Tovább olvasom

A Greenpeace szerint a kormány kiárusítja a védett természeti területeket

A Greenpeace Magyarország szerint gyakorlatilag védett természeti területek válhatnak értékesíthetővé, ha elfogadják azt a törvényjavaslatot, amit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be az Országgyűlésnek pár napja. Ha tehát valakinek egy szép nemzetipark-darabkára, vagy mondjuk a közeli tájvédelmi körzet egy szeletére fájna a foga, akár meg is vásárolhatja azt magának. Ez a felbecsülhetetlen értékű természeti kincseink gátlástalan kiárusítása – írta a környezetvédelmi szervezet, amely a törvényjavaslat azonnali visszavonását követeli. A Greenpeace Magyarország szerint a törvényjavaslat révén lehetővé válik a természetvédelmi területek magánkézbe adása. Mint írták, “a törvényjavaslatban ugyan az áll, hogy ez csak a természetvédelmi kezelésért…

Tovább olvasom