Jász-Nagykun-Szolnok megye története messzire nyúlik vissza és sokkal színesebb annál, mint ahogy elsőre gondolnánk. A térség már a honfoglalást megelőzően is fontos átkelőhely volt, a Tisza és a Zagyva közelsége stratégiai szerepet adott a környéknek. A magyarok bejövetelével az itteni települések gyorsan megerősödtek, mivel a folyók nemcsak védelemre, hanem kereskedelemre egyaránt lehetőséget nyújtottak.
Tovább olvasomCímke: redemptio
Napokon át ünneplik a jászkun önmegváltás 280. évfordulóját
Történelmünk egyik legnagyobb jelentőségű közösségi összefogását ünneplik május 5. és 10. között a Jászság fővárosában, a jászkun redemptio 280. évfordulóját. A rendezvénysorozat középpontjában a kortárs művészet áll – a megemlékezés idei kiemelt célja, hogy ismét egységbe vonja az egykori Hármaskerületet – a Jászságot, a Kis- és a Nagykunságot.
Tovább olvasomJászkun Emlékülést tartottak, tíz éve nemzeti emléknap a Redemptio
Május 7-én a vármegyeháza dísztermében rendezték meg a Jászkun emlékülést. A Mária Terézia által aláírt Jászkun Hármas Kerület önmegváltása során visszaszerezték a XVIII. század elején elvesztett korábbi kiváltságaikat. Az ünnepélyes köszöntés után díjátadót és nagykunsági ruhabemutatót is tartottak.
Tovább olvasom