Szolnokon szokás volt eltenni a sértett nyálával szennyezett zsebkendőt – két gyilkosság, ahol az ítéletek is kérdésesek maradtak

Egy fiatal nő holtteste egy bombatölcsérben, majd közel harminc évvel később egy hétéves kislány meggyilkolása a szolnoki zsidó temetőben. A Tisza moziban tartott előadáson két olyan ügy került elő, amelyekben évtizedek múltán is maradtak nyugtalanító kérdések.

Tovább olvasom

Szolnoki szakemberrel beszélgetett Áder János

Nem kisebb személyiséggel beszélgetett podcastjában a szolnoki szakember, mint Áder János volt köztársasági elnökkel. A 2000-ben történt tiszai cianidszennyezés után tíz évvel az Európai Parlament elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében be kell tiltani a kontinensen a cianidos bányászati technológiát, a határozatból azonban nem lett jogszabály: még mindig használható a technológia, amely a legolcsóbb, de egyben a leginkább környezetszennyező – hangsúlyozta Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent új részében. A volt államfő a műsorába – amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztón is – Nagy Mariannt, a Közép-Tisza-vidéki…

Tovább olvasom