Csak a szalagkorlát tudta visszatartani az engedély nélküli vezetéstől

A Szolnoki Járási Ügyészség járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt emelt vádat azzal a 25 éves szolnoki férfivel szemben, akit már eltiltottak a járművezetéstől, de eredménytelenül, végül balesetet okozott. A vádirat szerint a férfi 2022. május 11-én délután, Szolnok lakott területén kívül, az M4 –es autóúton közlekedett Szolnok felé személygépkocsival, amikor sávváltás közben, figyelmetlensége miatt – egyéb külső forgalmi ok nélkül – a jármű feletti uralmát elvesztette és az útról lesodródva a szalagkorlátnak ütközött, majd a belső forgalmi sávba visszasodródott, és végül az úttesttel párhuzamosan, eredeti menetirányával megegyezően állt…

Tovább olvasom

Baleset miatt lezárták az M4-est Szolnok felé

Baleset miatt lezárták az M4-es autóút Szolnok felé vezető oldalát Pilisnél szombat délután. A katasztrófavédelem az MTI-vel azt közölte, hogy Pilis térségében, az 53-as kilométernél szalagkorlátnak hajtott egy autó. Az ütközés után a jármű a leállósávban állt meg, de az úttestet törmelékek borítják, ezért lezárták az érintett sztrádaszakaszt. Szolnok felé nagy a torlódás. Az Útinform azt írta, hogy az 53-as kilométernél áll a forgalom. Azt javasolják, hogy aki teheti, az a Pilis-Monorierdő csomópontnál hajtson le a pályáról, a sztrádára az Albertirsa-Dabas csomópontnál térhet vissza.

Tovább olvasom

Újabb földterületek lehetnek ipari parkok – Szolnokon is

Tovább folytatódik a hazai termőterületek pusztítása, helyükön nagyon sok helyen ipari parkok nőhetnek ki. Legújabban Debrecen a példa rá, miként lehet értékes földterületeket lebetonozni ipari termelő cégeknek otthon adva, ahol magyar (?) munkások a nemzetközi multiknak végezhetnek meglehetősen alacsony béréért összeszerelőmunkát. Szolnok is hasonló lehetőségekről álmodhat, itt is elfogyott a meglévő ipari parkok területe, ezért is látható kialakulóban egy új hely, ami az Abony felé tartó út mellett található, közel az M4-eshez. A leendő terület lehajtóját már kialakították. Szalay Ferenc, a város polgármestere éppen tegnap tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel ipari…

Tovább olvasom

Továbbra is ingyenes az M4-es szolnoki elkerülője

2023-ban sem kell fizetni az M4-es megyei szakaszának használatáért, amelyet 2022 elején adtak át. Akkor egy ideig fizetős volt az út, de aztán ezt az intézkedést hamar visszavonták, és ingyenessé tették a Szolnokot északról elkerülő M4-es szakaszt. Most a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. azt közölte, hogy miniszteri rendelet alapján az M4-es autóút Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszának használata nem díjköteles a személygépjárművek számára, és ez a hatályos rendelet alapján nem változik 2023. január 1-től. A megyei szakasz tehát továbbra is díjmentesen használható.

Tovább olvasom

Megyebérlet bevezetésén dolgozik a közlekedési tárca

Az ország egészében az autós közlekedés valódi alternatívájává tennék a közösségi közlekedést, ennek első lépéseként megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak – mondta a Délmagyarországnak a közlekedési és beruházási miniszter. Lázár János a napilap szombati számában megjelent interjúban azt mondta, elérhetőbbé, az autós közlekedés valódi alternatívájává akarja tenni a tömegközlekedést, méghozzá az ország egészében. Egyik első lépésként ezért a MÁV-val az úgynevezett megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak. Ez az autópálya-matricához hasonlóan kedvezményes áron, egyetlen “jeggyel” tenné lehetővé a vidéken élőknek, hogy egy vagy több megyében vasúton és autóbusszal is közlekedhessenek – ahogy az számukra a…

Tovább olvasom

A már közölt listánál jóval több beruházás futott zátonyra

Leállt a 4-es főút négysávosításának előkészítése Debrecen és Hajdúszoboszló között és a debreceni keleti elkerülő tervezése sem indulhat el. Szomorú hír ez a Karcag és környéke lakosainak is. A 4-es út fejlesztése a térség legfontosabb kérdése és elmaradása egy újabb be nem tartott fideszes ígéret. Erről számolt be közösségi oldalán Lukács László György, Karcag listáról bejutott ellenzéki képviselője. A bejelentéshez csatolta a dehir.hu cikkét, ami részletesen feltárja, mit is hallgattak el eddig, milyen Debrecen és környéke fejlesztésnek mennek forráshiány és a megszorítások miatt a kukába. Mint a dehir.hu megírta, egyebek mellett a…

Tovább olvasom

Szalagkorlátnak ütközött egy kamion az M4-esen

Szalagkorlátnak ütközött egy cserepeket szállító kamion szerda délután az M4-es autóút szolnoki elkerülő szakaszán, tájékoztatta hírportálunkat a katasztrófavédelem. A jármű részben a szemközti belső forgalmi sávban állt meg és nagy mennyiségű üzemanyag és motorolaj folyt ki belőle az úttestre. A szolnoki hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, akik terelőkúpokkal biztosították a helyszínt, majd kéziszerszámok és motoros roncsvágó segítségével eltávolították a sérült szalagkorlát-elemeket az úttestről.

Tovább olvasom

Felborult egy teherautó pótkocsija az M4-esen

Felborult egy teherautó pótkocsija az M4-es autópálya 79-es kilométere közelében, Cegléd térségében, a Szolnok felé vezető oldalon szerdán délelőtt – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A műszaki mentést a ceglédi hivatásos tűzoltók végzik. Az érintett szakaszon a mentés idejére a fél útpályát lezárták.

Tovább olvasom

Forgalommal szemben hajtott az M4-esen egy szolnoki sofőr

A rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a 76 éves férfival szemben – írja a police.hu. Bejelentés érkezett a 112-es segélyhívó számra 2022. június 21-én kora délután, mert egy piros színű személygépkocsi az M4-es autóút Tiszapüspöki elkerülő szakaszán, szemben haladt a forgalommal. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző járőrei azonnal a helyszínre indultak, ahol egy biztonságos pillanatban visszafordították, majd megállították a Budapest irányába tartó, de a Debrecen felé haladó forgalmi sávban közlekedő autóst. A rendőrök széleskörű felvilágosítást nyújtottak az idős férfinak, mellette 30.000 forint közigazgatási bírságot, továbbá 4 közlekedési előéleti pontot szabtak…

Tovább olvasom

Így folytatódik Szolnok után az M4-es építése

Az M4-es gyorsforgalmi út Törökszentmiklós és Kisújszállás (Kelet) közötti nyomvonalára érkezett ajánlati felhívás az uniós közbeszerzési értesítő felületén. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hirdetménye összesen 34 kilométernyi négysávos út létrehozását célozza meg – írja a magyarepitok.hu. A 3,75 méteres széles forgalmi sávokkal és 20 méteres koronaszélességgel létrejövő út kétféle módon jön létre a két település között: mintegy 25 kilométeren új nyomvonal épül ki (a 118+000 és a 143+500 kilométer szelvények között),további 19 kilométeren viszont a meglévő kétsávos szakaszt bővítik (a 143+500 és a 152+290-es szelvények között). Pihenőhelyek és csomópontok…

Tovább olvasom