Megyebérlet bevezetésén dolgozik a közlekedési tárca

Megosztás

Az ország egészében az autós közlekedés valódi alternatívájává tennék a közösségi közlekedést, ennek első lépéseként megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak – mondta a Délmagyarországnak a közlekedési és beruházási miniszter.

Lázár János a napilap szombati számában megjelent interjúban azt mondta, elérhetőbbé, az autós közlekedés valódi alternatívájává akarja tenni a tömegközlekedést, méghozzá az ország egészében. Egyik első lépésként ezért a MÁV-val az úgynevezett megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak.

Ez az autópálya-matricához hasonlóan kedvezményes áron, egyetlen “jeggyel” tenné lehetővé a vidéken élőknek, hogy egy vagy több megyében vasúton és autóbusszal is közlekedhessenek

– ahogy az számukra a legmegfelelőbb – közölte a politikus. Jelezte: ragaszkodik hozzá, hogy a megoldást a következő esztendő első felében bevezessék.

A miniszter kifejtette, a vidéki állami beruházások és közlekedésfejlesztési projektek megszervezése és végrehajtása áll az első helyen.

További autópályák épülnek majd az országban.

Jövőre például az M4 és az M49-es kerülnek napirendre,

de tervben van az M1 kétszer háromsávosra bővítése, és meg kell fontolni az M5-ös hatsávosítását is Kecskemétig vagy éppen az M9-es továbbépítését.

A térség gazdasági potenciáljának minél jobb kiaknázása szempontjából kulcskérdés Debrecen elérhetősége, “bekötöttsége”, ezért a 47-es utat a városig négysávosítani kell.

Képünkön a 3226-os út állapota nem is olyan régen

Kapcsolódó cikkek