A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást egy jászjákóhalmi lakcímen tartózkodó férfi ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy július 21. és augusztus 6. között egy helyi – jelenleg lakatlan – ingatlanba bement és onnan bontott autó alkatrészeket, kábeleket, szerszámokat és csaptelepet tulajdonított el, olvasható a police.hu oldalán. A helyszínre kiérkező nyomozók szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki és adatgyűjtést folytattak. Augusztus második felében két újabb bűncselekményről érkezett bejelentés a rendőrkapitányságra. Ez alkalommal is Jászjákóhalmán történtek betöréses lopások. Az egyik házból laptopot, játékkonzolt, parfümöket és vegyi árukat tulajdonított el, míg…
Tovább olvasomCímke: lopás
Drága mulatság: elaludt egy étteremben, 600 ezer forintot loptak el tőle
Egy szolnoki lakos arról tett bejelentést a rendőrségre, hogy október 26-án este az egyik helyi étteremben elaludt, miközben ismeretlen tettes a nyakában lévő övtáskájából 600.000 forintot és egy aranygyűrűt eltulajdonított, írja a police.hu A helyszínre kiérkező rendőrök megtekintették a biztonsági kamera felvételeit, amin – személyismeretüknek köszönhetően – felismerték a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, és október 27-én este Szolnokon elfogtak, majd előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók a férfi lakásán tartott kutatás során megtalálták a készpénz egy részét és lefoglalták. A 41 éves szolnoki férfit a nyomozók kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként…
Tovább olvasomSaját nagyszüleit lopta meg a jászkiséri unoka
A rendelkezésre álló adatok alapján egy 15 éves jászkíséri nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2022. október 19-én délután megjelent egy jászapáti ingatlannál majd ott a 82 éves tulajdonostól rosszullétre hivatkozva vizet kért – írja jelentésében a police.hu. A sértett először nem dőlt be a trükknek, de a fiatal besurrant a házba, és amíg az idős hölgy telefonált, addig a konyhából készpénzt, a melléképület fagyasztójából pedig édességet és élelmiszert lopott el. A gyanúsított a következő napon nagyszülei jászberényi házához ment, ahol 92 éves nagypapája és 88 éves nagymamája lakik. A nyitott…
Tovább olvasomHáromszor lopott a zagyvarékasi férfi
Bejelentés érkezett a rendőrségre október 16-án kora este, hogy egy zagyvarékasi lakatlan házba ismeretlen bement és két gázpalackot tulajdonított el. A rendőrök megjelentek a helyszínen, ahol adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, írja a police.hu. A beszerzett adatok és a rendelkezésre álló kamerafelvételek elemzését követően a rendőrök rövid időn belül elfogták és a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A nyomozók a zagyvarékasi lakost gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárás során megállapították, hogy a 31 éves férfi ellen további két korábbi, szintén Zagyvarékason elkövetett lopás bűntett miatt is van folyamatban eljárás, ezért…
Tovább olvasomVégiglopta a nyári szezont a jászladányi nő
Egy 28 éves jászladányi nő megalapozottan gyanúsítható, azzal, hogy október 16-án a kora délelőtti órákban a településen dolgozó egyik munkás korlátra terített és felügyelet nélkül hagyott kabátja zsebéből egy mobiltelefont tulajdonított el, olvasható a police.hu oldalán. A telefontokot a terhelt eldobta a helyszín közelében. A rendőrök a kamerafelvételek elemzését követően azonosították a feltételezett elkövetőt, aki – a lopás vétség elkövetése miatt folytatott – gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett. A nő a telefon sorsáról nem volt hajlandó nyilatkozni. A terhelt nem ismeretlen a hatóság előtt, hiszen jelenleg is több vagyoni…
Tovább olvasomMegszerezték a pótkulcsot és minden este lopni mentek
Egy helyi üzlet tulajdonosa tett bejelentést a Tiszaföldvári Rendőrőrsön október 11-én délelőtt, miszerint a reggeli nyitáskor észlelte, hogy közel 100.000 forint hiányzik a kasszából. Ezt követően visszanézte a boltban lévő biztonsági kamera felvételeit, melyen látta, hogy két fiatal több alkalommal is járt bent a hétvége során a boltjában. A leltár alapján onnan több szórakoztató elektronikai cikk, pipere termékek, és készpénz tűnt el az elmúlt hónapban, írja a police.hu. A kamerafelvételeken szereplő feltételezett elkövetőket, egy újszászi és egy tiszaföldvári fiatalkorút a rendőrök még a bejelentés napján elfogták és előállították a rendőrőrsre.…
Tovább olvasomLenyúlta orvosa mobilját egy csépai nő
Egy kunszentmártoni orvos tett bejelentést a helyi rendőrkapitányságon, mert egyik betege – kihasználva az ő figyelmetlenségét – eltulajdonította az asztalon lévő mobiltelefonját kedden a déli órákban, tájékoztatott a rendőrség. A bejelentést követően az elvégzett rendőri adatgyűjtések, tanúkihallgatások eredményeként megállapítást nyert, hogy a bűncselekményt egy 29 éves csépai lakos követte el. A rendőrök a lakásáról előállították az asszonyt, akit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A terhelt beismerő vallomást tett. A rendőrök ruházat-átvizsgáláskor a lopott telefont megtalálták, azt a sértettnek visszaadták.
Tovább olvasomElfelejtettem fizetni – mondta a férfi, aki kétszer lopott ugyanabból az áruházból
Egy helyi üzletvezető tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságon és elmondta, hogy szombaton reggel 8 órakor egy férfi bement az áruházba vásárolni, ahol két bevásárlókocsiba pakolta a termékeket. Ezt követően a vásárló az üzlet önkiszolgáló kasszájához ment, ahol – az alkalmazott figyelmetlenségét kihasználva – az egyik kocsiban lévő termékeket kifizette, az árucikkeket pedig a másik kocsiban lévő, kifizetetlen árukra pakolta és fizetés nélkül távozott, olvasható a police.hu oldalán. Húsz perc múlva a férfi ismét visszatért a bevásárló központba, ahol hasonló módszerrel követett el újabb jogsértést. A nap végi záráskor az áruházi…
Tovább olvasomA betörő úgy megijedt, hogy hátrahagyta a papucsát
A törökszentmiklósi sértett lakóházának udvarára szeptember 29-én a hajnali órákban bement egy ismeretlen, aki vashulladékot és egy kerékpárt készített össze lopási szándékkal, olvasható a police.hu oldalán. A jogsértőt az ingatlanból kilépő sértett tetten érte, ezért értesítette a rendőrséget. A bűncselekmény helyszínére kiérkező járőrök pár perc alatt elfogták és előállították a feltételezett elkövetőt, akinek csupán az értékek összekészítésére volt ideje. A házból kilépő fiatalember az ingatlan tulajdonosának láttán megijedt, elszaladt; még a papucsát is a helyszínen hagyta. A 24 éves férfi kihallgatásakor elmondta, hogy társa is volt a bűncselekmény kivitelezésében. A…
Tovább olvasomJótett helyébe jót várj! – aprót kért, mobilt lopott
Egy tiszakécskei lakos tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságon. Elpanaszolta, hogy tegnap délután a szolnoki pályaudvaron odament hozzá egy ismeretlen és némi aprót kért tőle. A sértett pénzt és cigarettát is adott a férfinak, majd elsétált az ismeretlentől, azonban a mobiltelefonját a beszélgetésük helyszínén felejtette. Később a sértett visszament a telefonjáért, azonban nem találta. Összetalálkozott az aprót kérő férfival, aki kérdésére azt állította, nem látta a telefont és azt is tagadta, hogy nála lenne. A sértett értesítette a rendőrséget, így a kiérkező járőrök elszámoltatták a 33 éves hajdúsámsoni férfit, aki mindent…
Tovább olvasom