Különös rejtélynek indult, érdekes csattanó lett a vége

Megosztás

Egy tavaly december óta tartó, szövevényes sorozat végére tettek pontot a jászsági rendőrök. Négy elkövetőt gyanúsítanak, összesen hét lopással.

Jászapátin tavalyi év decembere óta hét olyan lopás jutott a rendőrség tudomására, melyeket négy helyi lakos követett el, különböző párosításokban. A lopások során az elkövetők értékes festményeket, műszaki cikkeket, kézi szerszámokat, barkácsgépeket, bútorokat tulajdonítottak el. Voltak olyan ingatlanok is, ahová kétszer is visszatértek.

A jászsági rendőrök látókörébe került négy helybéli fiatal, akik a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatba hozhatók voltak. A 18 éves nőt, valamint a 20, 24, és 27 éves férfiakat a rendőrök elfogták és előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket lopás vétség és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Jászberényi Rendőrkapitányság Jászapáti Rendőrőrse többrendbeli lopás miatt folytatja az eljárást, közölte a rendőrség.

Kapcsolódó cikkek