A megalapozott gyanú szerint egy szolnoki testvérpár és unokatestvérük előre megbeszélték, hogy fémhulladékot lopnak a kiszemelt helyi ingatlan udvaráról, majd azt később pénzzé teszik. 2023. február 14-én reggel bementek az idős sértett udvarára, ahol zsákokba kezdték pakolni a különböző autóalkatrészeket és egyéb vasanyagokat, azonban a 86 éves tulajdonos tetten érte, és távozásra szólított fel őket. Ekkor az egyik jogtalan behatoló, kezében egy kábeldarabbal megindult a nő irányába, és arra utasította, hogy menjen be a házba, különben „agyoncsapja”. A szépkorú engedelmeskedett a felszólításnak és bement a házba. Ott nem sokat teketóriázott,…
Tovább olvasomCímke: lopás
Csaknem egymilliót lopott egy idős embertől a törökszentmiklósi férfi, majd feladta magát
Amikor megtudta, hogy körözik, önként jelent meg vallomást tenni a rendőrségen. Egy 51 éves törökszentmiklósi lakos személygépkocsival közlekedett – egyik ismerősével – Kenderes belterületén, 2023. február 5-én a délelőtti órákban – írja a police.hu. A férfi kiszállt a gépjárműből – az ismerős mindvégig az autóban maradt – és megszólított egy idős férfit, aki az udvarában tett-vett. Elmondta neki, hogy a gépkocsiban lévő láncfűrészeket és késkészletet nem kívánják magukkal vinni Svájcba, ezért ajándékként felajánlotta azokat a szépkorúnak. A sértett elhárította az ingyenes ajánlatot, ekkor a gyanúsított felajánlotta, hogy 180.000 forintért megvásárolhatja…
Tovább olvasomKülönös rejtélynek indult, érdekes csattanó lett a vége
Egy tavaly december óta tartó, szövevényes sorozat végére tettek pontot a jászsági rendőrök. Négy elkövetőt gyanúsítanak, összesen hét lopással. Jászapátin tavalyi év decembere óta hét olyan lopás jutott a rendőrség tudomására, melyeket négy helyi lakos követett el, különböző párosításokban. A lopások során az elkövetők értékes festményeket, műszaki cikkeket, kézi szerszámokat, barkácsgépeket, bútorokat tulajdonítottak el. Voltak olyan ingatlanok is, ahová kétszer is visszatértek. A jászsági rendőrök látókörébe került négy helybéli fiatal, akik a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatba hozhatók voltak. A 18 éves nőt, valamint a 20, 24, és 27 éves férfiakat a…
Tovább olvasomVonalkóddal trükköző vásárló ellen emelt vádat az ügyészség
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat azzal a 44 éves szolnoki nővel szemben, aki 2021 novemberében és decemberében egy szolnoki hipermarketben 14 alkalommal is más terméknek a vonalkódját húzta le az önkiszolgáló kasszánál, mint amit ténylegesen vásárolt. A Szolnoki Rendőrkapitányság 2022. augusztus 18-án rendelt el nyomozást az ügyben. A vádirat szerint az 44 éves nő Szolnokon, 2021. november 21. és december 23. között 14 alkalommal is vásárolt egy helyi hipermarketben úgy, hogy a vásárlásai során több, nagyobb értékű élelmiszer vonalkódja helyett is egy-egy olcsóbb élelmiszer vonalkódját húzta…
Tovább olvasomA fiatal nagyon fázott és nem volt pénze buszra, ezért ellopott egy autót
Sosem volt jogosítványa a 19 éves fiatalembernek, aki “önkényesen eltulajdonította” a gépjárművet. Pedig rendszeresen elmondják, hogy ne hagyjuk az indítókulcsot az autónkban, a berettyóújfalui fiatal köszönte szépen a lehetőséget. Hétfő este 7 óra körül egy berettyóújfalui férfi hívta fel a rendőrséget, hogy a lakása előtt parkoló autóját valaki ellopta. Az összes szolgálatban lévő járőrnek szóltak, hogy keresik a kocsit, végül a konyári körzeti megbízottak és járőrtársuk találták meg a település egy boltja előtt parkoló autót. Hamarosan elfogták a 19 éves autótolvajt is, aki nem tagadott. A fiú a kihallgatásakor azt…
Tovább olvasomLopott házakból, üzletekből és egy autót is elkötött a kenderesi férfi
A Karcagi Rendőrkapitányságra bejelentés érkezett 2023. január 30-án, miszerint egy kenderesi ingatlan melléképületéből mosógépet, fűkaszát, elektromos fűnyírót tulajdonítottak el. A rendőrök a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét 2023. február 1-én elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a beszerzett információk alapján több lopott tárgyat megtaláltak és lefoglaltak, továbbá a jogsértőt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. A rendelkezésre álló adatok alapján az őrizetbe vett 30 éves kenderesi férfi az elmúlt félévben több helyi ingatlanba is bement, ahonnan főleg szerszámgépeket, elektronikai termékeket, és háztartási gépeket tulajdonított el. Ezeken kívül…
Tovább olvasomKét férfi tévét akart lopni, de ebben két szolgálaton kívüli rendőr megakadályozta őket
Egy jászberényi szolgálatirányító és egy járőr a szabadidejében éppen a helyszínen tartózkodott, mikor két férfi egy TV-t akart lopni az egyik helyi üzletből január 29-én délután. A megalapozott gyanú szerint egy jászberényi lakos egy televíziót rakott a bevásárló kocsijába, majd az üzletből a pénztár megkerülésével a bejárati ajtón át távozott. Az esetet az üzlet egyik alkalmazottja észlelte és hangosan kiabálni kezdett, hogy állítsák meg, tolvaj. A boltban tartózkodó szolgálaton kívüli őrmester nem tétlenkedett, azonnal a férfi után ment, aki ekkor már a kint várakozó társa autójába tette be a készüléket.…
Tovább olvasomNagynénjétől és férjétől lopott több millió forintot, majd megpróbálta eltenni őket láb alól
A férfi agyonnyugtatózta a lopás után a két rokont, hogy ne bukjon le, de végül egyikük túlélte az orvul előkészített gyilkossági kísérletet. Az ügy elég szövevényesre sikeredett, de végül lebukott a tolvaj, aki később gyilkossá is vált. A Fejér Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete és másbűncselekmények miatt vádat emelt egy dunaújvárosi férfival szemben, aki 2019-ben és 2020-ban meglopta, majd megmérgezte a nagynénjét és annak férjét – derül ki az ügyészség közleményéből. A részletekről a Telex számolt be. A vádirat szerint az 58 éves férfi elhatározta, hogy a nagynénje és…
Tovább olvasomCigit kért tőle, majd megölelte, közben lecsatolta az övtáskát róla
A jászsági nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a jászladányi férfit, aki egyszerűen lecsatolta az övtáskát a másik válláról. Egy helyi lakoshoz odament egy ismeretlen fiatal Jászladányon január 22-én 10 óra körül és cigarettát kért tőle, majd szóba elegyedtek egymással. A beszélgetés során a fiatal – a másik figyelmetlenségét kihasználva – vállveregetés közben lecsatolta a válláról az övtáskáját – amiben pénztárca, mobiltelefon és személyes iratok voltak –, majd távozott. Bejelentést követően a rendőrök adatokat gyűjtöttek, ami eredményeként elfogták a 19 éves feltételezett elkövetőt, akit lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak…
Tovább olvasomZagyvarékason mindent vitt, a rendőrök elfogták
Egy 32 éves zagyvarékasi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2022. október 16. napján az esti órákban bement egy zagyvarékasi ingatlanba és eltulajdonított két gázpalackot. Azonban a gyanúsított terhére nemcsak egy bűncselekmény elkövetését rótták a nyomozók, hiszen 2022. szeptember 2-án szintén egy zagyvarékasi házból vitt el televíziót, távirányítókat és okosórát, míg 2022. október 9. és október 12. között ugyancsak falubelijét károsította meg, akkor 25 doboz járólapot, 2 munkalapot, rádiót és spotlámpát, sarokcsiszolót és fúrógépet, továbbá gázbojlert, lapátot és gereblyét lopott el. A rendőrök 1 rendbeli lopás vétség és 2 rendbeli lopás…
Tovább olvasom