Nincs meglepetés: szinte minden politikai párt kampányként használja a téli időjárást és a hólapátolást

Ahogy a 2024-es árvízi probléma fennállásakor, most a (legalábbis az utóbbi évekhez képest) rendkívül hóhelyzetben is azt látjuk, hogy fideszes, tiszás és DK-s politikusok is véletlenül mindig fényképezők kereszttüzében lapátolják a havat és szidják egymást, valamint tesznek felelőssé valakit a másik oldalról.

Tovább olvasom

Országos hóhelyzet, érkezik a következő nagy hullám

Országszerte kritikus helyzetet teremtett a hétfő óta tartó intenzív havazás. Miközben a Bakonyban már a 30 centimétert is eléri a hótakaró, a városi közlekedés és a távolsági forgalom is térdre kényszerült. Szegeden a reggeli csúcsforgalomban volt, aki egy órát araszolt nyolc kilométeren, és persze a vasúti közlekedésben, légi forgalomban szintúgy jelentős fennakadásokkal kell számolni.

Tovább olvasom

Éppen aktuális, mert hóban-fagyban életmentő: etessük az itt telelő madarakat!

A tél beköszöntével nemcsak mi húzunk melegebb kabátot, hanem a kertjeinkbe látogató madarak számára is nehezebbé válik az élet. A fagyos időszakban az eleség hiánya sokkal nagyobb veszélyt jelent számukra, mint maga a hideg. A tudatos és helyes madáretetés azonban valódi életmentő segítség lehet Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Tovább olvasom

Téli készültség Szolnokon: sózás, hóekék és lakossági feladatok a fagy előtt

Az előrejelzések szerint jelentős havazás és tartós fagy érkezik Szolnokra, ezért a város már tegnap megerősített téli üzemmódra váltott. Az önkormányzat és a közszolgáltatók célja az, hogy a közlekedés a lehető legbiztonságosabb maradjon, miközben a lakosság együttműködésére is szükség van.

Tovább olvasom

Lassabban: elég gyorsan meg is történtek az első havas balesetek – Szolnokon és Mezőtúron is karambol

Jelentősen lassítani kell a sebességünkön és a lehető legkiszámíthatóbban vezetni. A szolnoki baleset egyik érintettjének autójából még a hátsó futómű is kiszakadt, akkorát ütközött.

Tovább olvasom

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a jelek szerint nem túl intenzíven készültek fel a havazásra

Az M4-es autóútról is jelentettek olyan jellegű problémát, hogy semmilyen előkészítés nem előzte meg a havazás érkezését, de panaszkodnak például a 32-es főút Szolnokon kívüli szakaszaira is. Felkészültek az illetékesek a téli időjárásra?

Tovább olvasom

Frissült az időjárási előrejelzés, a korábbi számításokhoz képest is nagyobb hó várható, ónos eső is érkezik

Sajnos a hét második felében ónos eső is várható, ami a hórétegre ráfagyva különösen nehézzé teheti majd a közlekedést. Előtte azonban jelentős mennyiségű havazásra készüljünk, ami az ország nagy részén már most is tart. Jász-Nagykun-Szolnok megye is megkapja a maga jussát.

Tovább olvasom

Már többet tudunk: rég nem látott, országos havazást hozhat a kiadós, többnapos csapadék – a Jászkunság is kap jócskán

Már szombaton is nagyon erősen sejtették, hogy a most következő hét a kiadós havazásról szólhat majd, most pedig már gyakorlatilag biztos. Jász-Nagykun-Szolnok megyébe is érkezik a jóból, bizonyos részeken a 30 centi sem kizárt, de legalább 10 centire mindenhol számíthatunk. Térképen is megnézhetjük, hova mennyit várnak.

Tovább olvasom

Télimádók örömére: komoly havazás a láthatáron – megyénk is kaphat nagyobb mennyiséget

A jelenlegi előrejelzési modellek egy irányba mutatnak, miszerint a jövő hét első felében egy markáns mediterrán ciklon csap össze hazánk felett a hideg levegővel, aminek kiterjedt havazás lesz jó eséllyel az eredménye. Jász-Nagykun-Szolnok megye sem lesz kivétel, de a ciklon útvonala némileg változhat, emiatt még bizonytalan a pontos mennyiség.

Tovább olvasom