A minap benyújtotta a kormány az EU-nak azt a javaslatcsomagot, amelyből kiderül az is, hogy létrehoznak egy „Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóságot”, ami Navracsics Tibor munkaszervezésében fog működni, és az EU-s források felhasználását ellenőrzi. Az Integritás Hatóság lenne a kormány tervei szerint az a teljesen új korrupcióellenes intézmény, ami a kormány szándékai szerint megelőzné, ellenőrizné a csalásokat, összeférhetetlenségi és korrupciós ügyeket. Erre reagált igencsak szókimondó módon Hadházy Ákos a Facebook-oldalán: „AZ ”INTEGRITÁS HATÓSÁG„ ÉS AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG KÖZÖTT ”CSAK„ ANNYI A KÜLÖNBSÉG, MINT A MASZTURBÁLÁS ÉS A SZEX KÖZÖTT. Okozhat…
Tovább olvasomCímke: hadházy ákos
Turistáknak árusított belépővel jutott be a Parlamentbe Hadházy Ákos – videó
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő volt az egyetlen ellenzéki politikus, aki bojkottálta az Országgyűlés alakuló ülését májusban, Kövér László pedig azóta sem tette neki lehetővé az eskütételt. Éppen ezért a nemrég feltöltött videójában is az látszik, hogy bejutott ugyan a Parlamentbe, de nem úgy, mint a többi politikus: neki a turistákhoz hasonlóan belépőjegyet kellett vennie. De még így sem ment minden simán: amikor az ellenőrzéshez ér a többi látogatóval, a politikust arra kérik, álljon ki a sorból, és állítsa le a videókészítést: A közjáték után Hadházy Ákos folytathatta az útját,…
Tovább olvasomHadházy szerint Orbán a honvédségi luxus jettel ment nyaralni Horvátországba
A képviselő legfrissebb posztjában írt arról, hogy a miniszterelnök az amerikai kiruccanása után a tengerpartra is az állami repülővel utazott – bár elképzelhető, hogy ez mégsem így történt a kormányfő pénteki programja alapján. Az alábbiakban Hadházy Ákos posztját idézzük Orbán Viktor horvátországi pihenője kapcsán: “A miniszterelnök továbbra is az állami (“honvédségi”) luxus jettel jár nyaralni. Nem hittem, hogy 35 százalékos infláció, többszörös energiaár emelés, benzinhiány, masszív adóemelés idején is meg meri csinálni, de a repülő jeladója nem hazudik. A luxusrepülő augusztus 1-én landolt New Yorkban, onnan két nap múlva ugrott át Dallasba,…
Tovább olvasomA Fidesz már önmagát is cenzúrázza?
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a közgyűlés döntésének értelmében 35%-kal emelik a parkolási díjakat Szolnokon. A polgármester közösségi oldalán számolt be a módosításról. És aztán jött a módosítás módosítása. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerdán reggel osztotta meg Facebook oldalán azt a posztot, melynek a találó „Igy hajlik a valóság, ha kellemetlen” címet adta. Egyébként a közgyűlésről készült Szolnokon a minap 35 százalékkal megemelték a parkolási díjakat. Én innen nem tudom megmondani, hogy ez sok vagy kevés, indokolt vagy fölösleges, nem is ez az érdekes, hanem Szalay Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP)…
Tovább olvasomNem zárta ki a saját párt alapításának lehetőségét Hadházy Ákos
Ez esetben mindenképp megkeresné Jaksity Györgyöt az ellenzéki képviselő. „Szép gesztus, nagy kitüntetés a Lex Hadházy, de érdemben a dolgok menetén nem változtat” – mondta Hadházy Ákos a Válasz Online-nak adott nagyinterjújában arról a törvényjavaslatról, amelyet gyakorlatilag rá szabott a Fidesz: az eskü letételéig Hadházy nem kérhet tájékoztatást az állami szervek vezetőitől és minősített adatokhoz sem férhet hozzá. A Hadházy azért nem vett részt a parlament alakuló ülésén, mert „nem kívánta legitimálni a tisztességtelen választás eredményét”, utána viszont jelezte, hogy letenné az esküt, de ezt Kövér László házelnök azóta sem engedi. Nem egyedül…
Tovább olvasomEgy rendőr arról panaszkodott, hogy nyomozások helyett ellenzéki politikusokat figyeltek meg
Tüntetéseken és egyéb tömegrendezvényeken feladat volt a szervezők figyelemmel kísérése. Akik ugye, néha politikusok – mondta neve elhallgatását kérő, egykori felderítő nyomozó a Blikknek, aki szerdán írt arról először, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Felderítő Főosztályának nyomozói megfigyelhették Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt, vélhetően törvénytelenül. Hadházy a hvg.hu-nak azt mondta, olyan információi vannak, amelyek alátámasztják, hogy még évekkel ezelőtt, 2017–2018 táján történhetett az ő megfigyelése, „célzottan, a politikai tevékenysége miatt”. A Blikk csütörtöki cikkében nyilatkozó nyomozó tudomása szerint nem alkalmaztak engedélyhez kötött eszközöket, módszereket, ám ezt sokuk így is aggályosnak érezte, aminek hangot…
Tovább olvasomHadházy a sajtóból értesült róla, hogy mégsem ülhet be a Momentum frakciójába
Nem örült a képviselő, hogy a párt mégis leteszi az esküt az alakuló ülésen, de ő is csak az RTL Híradóból tudta meg, hogy emiatt nem lesz a frakciójuk tagja. Miután a Momentum pénteken azt mondta, nem fognak egy parlamenti frakcióban dolgozni Hadházy Ákossal, az RTL Híradója szerette volna megkérdezni erről a független képviselőt is, aki azonban ekkor tudta meg, hogy Fekete-Győrék nem számítanak a munkájára – írja a 444.hu. Hadházy péntek délelőtt tragikusnak nevezte a Momentum döntését, miszerint a párt frakciója mégis bemegy a parlament alakuló ülésére letenni az esküt.…
Tovább olvasomBojkottra készül a Momentum a Parlament alakuló ülésén, ha nem teljesülnek a feltételeik
Öt pontból álló listán követelnek garanciákat a demokratikus működésre. Fekete-Győr András, a Momentum alapítója, és Hadházy Ákos, parlamenti képviselő, sajtótájékoztatón számoltak be róla, hogy hogyan fogja a Momentum folytatni az ellenzéki politizálást – tudósított közleményében a párt. „Látnunk kell, hogy a Fidesz mindent leuraló hazug és korrupt rendszere ellen nem lehet hagyományos képviselői szerepben felvenni a kesztyűt, ahogy azt Hadházy Ákos leendő frakciótársam is már többször kifejtette, új alapokra kell helyezni az ellenzéki politizálást.” – kezdte Fekete-Győr András. A Momentum politikusa felhívta rá a figyelmet, hogy pártja nem akar a Fidesz…
Tovább olvasomHadházy: Haladéktalanul hívják vissza a közmédiát ellenőrző kuratóriumból az ellenzéki tagokat, ez nem demokrácia
A független képviselőnek elege van abból, hogy éppen az ilyen látszatpozíciókkal sikerülhet sokak számára elhitetni, hogy Magyarországon működik a demokrácia és a demokratikus intézmények. De ezt haladéktalanul be kell fejezni, mivel a testület csak sóhivatal, valójában semmilyen ellenőrzést nem végezhet, Orbán Viktor kézivezérlése miatt. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő azt javasolja, hogy az ellenzéki pártok azonnal vonják vissza kádereiket a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumából, „ha kicsit is komolyan gondoljuk, hogy nem akarjuk díszellenzékként legitimálni ezt a piszkos rendszert”. Papíron ez a szervezet felügyeli a közmédiát, a kuratórium tagja Debreczeni József (DK),…
Tovább olvasomHadházy az ellenzékről: Ott sincsenek következmények
„Ez az ország mindaddig következmények nélküli ország marad, amíg az ellenzékben sincsen következménye a dolgoknak” – írta ki Facebook-oldalára Hadházy Ákos. „Sajnos könnyen lehet, hogy a vasárnapi kudarc nem csak újabb négy évébe kerül az országnak. Ha azonban az ellenzék mindent ugyanúgy csinál, mint eddig, akkor ez nem csak valószínű, hanem szinte biztos” – tette hozzá a politikus.
Tovább olvasom