Hadházy szerint Orbán a honvédségi luxus jettel ment nyaralni Horvátországba

Megosztás

A képviselő legfrissebb posztjában írt arról, hogy a miniszterelnök az amerikai kiruccanása után a tengerpartra is az állami repülővel utazott – bár elképzelhető, hogy ez mégsem így történt a kormányfő pénteki programja alapján.

Az alábbiakban Hadházy Ákos posztját idézzük Orbán Viktor horvátországi pihenője kapcsán:

“A miniszterelnök továbbra is az állami (“honvédségi”) luxus jettel jár nyaralni. Nem hittem, hogy 35 százalékos infláció, többszörös energiaár emelés, benzinhiány, masszív adóemelés idején is meg meri csinálni, de a repülő jeladója nem hazudik. A luxusrepülő augusztus 1-én landolt New Yorkban, onnan két nap múlva ugrott át Dallasba, a szalonnáci hakni idejére. Negyedikén éjjel indult vissza Budapestre. A repülő 5-én 9 órakor (UTC) landolt Ferihegyen, majd háromnegyed óra múlva indult is tovább, hogy egy gyors kecskeméti leszállás után repüljön a horvát tengerpartra, dél körül már landoltak is.”

“Ma pedig már virágmintás ruhában fotózkodik egy sziget éttermében. A pofátlan szóvivője azt mondja, hogy magánprogramjairól nem nyilatkozik – ezek szerint vagy sürgős hadi esemény miatt kellett a “honvédségi” jetnek tankolás és személyzetváltás után azonnal továbbindulni Horvátországba, vagy a miniszterelnök magánútra repült az Önök pénzén.
Nem mellesleg: állítólag háborús vészhelyzetben.”

Mint azonban arra a HVG rámutatott, a repülőgép pénteki programjával kapcsolatban valami nem stimmel: aznap délután 17 óra után a miniszterelnök sajtófőnöke képet posztolt arról, hogy Orbán Viktor Budapesten kormányülésen vesz részt, tehát ebben az esetben reggel nem indulhatott tovább Horvátországba.

Igaz, hogy az említett gép pénteken délelőtt már felszállt, de akkor Zadarba ment, ami 130 kilométerre van Brac szigetétől, ahol szombaton Orbánt lefotózták egy étteremben. Viszont a gép szombaton kora reggel Kecskemétről ismét felszállt, ekkor már Splitbe ment, ami 20 kilométerre van Bractól. De persze önmagában ez sem bizonyítja, hogy Orbán Viktor ezzel a géppel utazott.

Kapcsolódó cikkek