A 2025–26-os idényt már nem az NB III-ban, hanem a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei első osztályban kezdi meg a Szolnoki MÁV FC. A szebb napokat látott klub számára a nyár a fájdalmas kiesésről szólt, évek után búcsúzni kényszerült a harmadosztálytól, így most teljesen új alapokról kell felépíteni a jövőt.
Tovább olvasomCímke: felkészülés
Idegenben készül a bajnoki rajtra a Karcagi SE
A felkészülési szezonban idegenben játssza valamennyi nyári edzőmérkőzését a Karcagi SE, ahogy arról a klub már korábban tájékoztatta szurkolóit.
Tovább olvasomFontos szerepe van Szolnoknak az olimpiára készülő kajakosok felkészülésében
A magyar kajak-kenu válogatott 16 tagú csapata két helyszínen készül teljes erőbedobással a párizsi olimpiára, ahol legalább négy érem megszerzésére törekszenek. A felkészülés fő bázisai Szeged és Szolnok – a magyar csapat két csoportban, augusztus 3-án és 4-én utazik Párizsba, a kajak-kenu versenyek pedig három hét múlva, augusztus 6-án kezdődnek a Vaires-sur-Marne-i pályán.
Tovább olvasomKialakult az NB III mezőnye – az idei szezonban vajon feljut a Szolnoki MÁV?
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága hosszú várakozás után végre közzétette az NB III-as bajnokság csoportbeosztását. A harmadik osztályban versenyző 64 csapatot a szövetség négy régióba sorolta: Északkelet, Délkelet, Északnyugat és Délnyugat.
Tovább olvasom