Szolnoki születésű kiskorút keres a rendőrség csalás miatt

Elfogatóparancs alapján keresi a hatóság a 16 éves Botos Zsoltot, aki ellen rablás bűncselekményének elkövetése miatt rendelt el körözést a bíróság. A szolnoki születésű kiskorú felkutatását a bírósági határozat alapján a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai végzik.

Tovább olvasom

Őrizetbe vette az ügyészség Matolcsy Györgyöt

Kora reggel őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét, miután a Központi Nyomozó Főügyészség összehangolt, több társszerv bevonásával zajló akciót hajt végre a jegybanki alapítványok vitatott befektetéseihez kapcsolódó büntetőügyben. A hatóságok jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják a volt jegybanki vezetőt.

Tovább olvasom

Odalett a mentelmi jog, ami 16 éven át védte, gyanúsítottként hallgatták ki a korábbi fideszes képviselőt

Nagyon régen, még a kétezres évek elején indult nyomozás, amiben a fideszes képviselő érintettségét mentelmi joga miatt nem tudták vizsgálni, az ügyészség azután kezdte újra az eljárást, hogy áprilisban a képviselő nem szerzett újabb mandátumot.

Tovább olvasom

Bróker Marcsi visszatér

Az online felület után a hagyományos televíziós csatornán is látható lesz a modern magyar kriminalisztika egyik legnagyobb visszhangot kiváltó ügyét feldolgozó drámasorozat. A térségünket nagyban érintő, karcagi Kun-Mediátor-botrányt fikciós formában bemutató Bróker Marcsi című széria október végétől, főműsoridőben érkezik az RTL kínálatába.

Tovább olvasom

Milliókat dobott le az erkélyről egy megtévesztett szolnoki idős nő

Közel hárommillió forintos kárt okoztak a csalók egy szolnoki nyugdíjasnak, akit a klasszikus unokázós trükkel tévesztettek meg. Az áldozat a negyedik emeletről dobta le a pénzzel teli táskákat egy magát rendőrnek kiadó ismeretlennek, miután elhitte, hogy a fia okozott balesetet – adta hírül a rendőrség.

Tovább olvasom

Nejlonszatyorban, a kapura akasztva adta át vagyonát a csalóknak egy szolnoki asszony

Közel 2,5 millió forintnyi készpénzt és csaknem ugyanannyi értékű aranyékszert csaltak ki egy 70 éves szolnoki idős asszonytól – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A rászedett áldozat a telefonon kapott utasításokat követve egy egyszerű nejlonzacskóba csomagolta fel minden vagyonát, majd kiakasztotta azt az ingatlana kapujára.

Tovább olvasom

Zajlik az élet: a rendőrség őrizetbe vette a volt fideszes polgármestert, közben 60 cikkírót kirúgtak a Mandinertől is

Darabokra hullik szét a Mediaworks által összefogott és a Fidesz által irányított NER-médiabirodalom, az egyik legkomolyabb szócsövüknek és propagandalapjuknak, a Mandinernek sem nyúlt a hóna alá senki a választások után. Közben a rendőrség elvitte a volt fideszes polgármestert és fiát is, különösen nagy értékű gazdasági csalás az erős gyanú.

Tovább olvasom

A NAV nevében léptek meg a milliókat érő arannyal Szolnokon

Adóhatósági nyomozónak kiadva magát károsított meg két szolnoki nőt egy bűnözőpáros, amelynek egyik tagját a rendőrségnek már sikerült kézre kerítenie. Az elkövetők hivatalos eljárást színlelve hatoltak be egy helyi családi házba, ahonnan több millió forint értékű ékszerrel és egy fegyverrel menekültek el.

Tovább olvasom