Botrány Cegléden, meghálálták a Hit Gyülekezete támogatását

Kivonult Cegléden a legutóbbi önkormányzati képviselő-testületi ülésről az ellenzéki Czigle frakció. Tették ezt pont akkor, amikor esküt tett a gazdasági bizottság új tagja. A többségi, Fidesz-frakció ugyanis korábban visszahívta a bizottságból az oda az ellenzék által delegált Varga István. Helyére a saját emberét ültette. Ezzel azonban felrúgta azt a megállapodást, ami 2019-től eddig működött a városban a két politikai fél között. Fehér István, az MSZP szervezetének elnöke sajtótájékoztatóján kifejtette, szerinte azért tették ki Vargát a bizottságból, mert kritikával illette a Fideszt, a kormányt. Ugyancsak ezen az ülésen történt az, hogy…

Tovább olvasom

Az új kapitányt látta vendégül a polgármester

Bori Zoltánnal, a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetőjével folytatott megbeszélést pénteken Pető Zsolt. Az abonyi polgármester a városházán fogadta az új ceglédi rendőrkapitányt. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Ceglédi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői feladataival február 1-jei hatállyal Bori Zoltán alezredest bízta meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A januári képviselő- testületi ülésen Abony önkormányzatának tagjai is támogatták az új rendőri vezető kinevezését. Az új kapitány Török Csaba ezredest váltotta. A város első embere megjegyezte, hogy az együttműködés Abony és a rendőrség között példaértékűnek nevezhető. A városvezetés minden lehetséges eszközzel, ahogyan eddig is, a továbbiakban…

Tovább olvasom

Krisztus után 2023-ban járda épül a faluban

Végre megkezdődött Jászkarajenőn a Dózsa György utca és a Jászkarajenői utat összekötő járda építési munkálata, ami a Magyar Falu Program támogatásával valósulhat meg. A településen érthetően nagyon örülnek ennek a pályázati forrásnak, mert így már a Gerje mentén is biztonságosan és kényelmesen lehet majd közlekedni, gyalogosan, kerékpárral és babakocsival is. Kőröstetétlen folyamatosan részesül a program révén támogatásban. Még 2021 nyarán közölte Földi László, a térség orszgyűlési képviselője, hogy Kőröstetétlen önkormányzata járdaépítés/felújítás anyagtámogatásra 4 milló 686 ezer 554 forintot nyert. Ugyancsak 2021-ben, tavasszal azt jelentette be, hogy a Magyar Falu Program…

Tovább olvasom

Az uniót szidta a képviselő, miközben elvárja, hogy küldjék a pénzt

Egyrészt biztató helyzetről, másrészt nehéz évről beszélt a nagykörös.hu-nak adott interjújában Földi László. A ceglédi – benne Nagykőrössel – körzet országgyűlési képviselője arra a kérdésre, hogy Nagykőrösön rengeteg projekt várja, hogy megérkezzenek az uniós támogatások, ezért mikor kezdődhetnek el ezek a fejlesztések, azt mondta, hogy a  helyzet biztató. Jóval biztatóbb, mint néhány hónapja.  Szerinte a kormány elvhű kompromisszumkészségének és az Országgyűlés törvényalkotási munkájának köszönhetően egyezségre jutottak az Európai Bizottsággal, amely szerinte újra és újra méltatlanul alkalmazza a kettős mércét, de ők kitartanak, és megszerezik a nekünk járó forrásokat. Ezek ugyanis…

Tovább olvasom

A lengyel kapcsolatot erősítenék

A Lengyel Köztársaság tiszteletbeli konzulját, Krysztof Filipowiczot látta vendégül hétfőn Wenner-Várkonyi Attila. Kunszentmárton polgármestere közölte, hogy a konzul végiglátogatja azon települések vezetőit, ahol lengyel testvértelepülési kapcsolattal rendelkeznek. És mivel Kunszentmárton Stryszawa városával ápol nagyon jó baráti kapcsolatot, így természetes volt, hogy a megye déli városát is felkeresse. Kunszentmárton vezetője közölte, tartalmas, jó hangulatú megbeszélésük tárgya az volt, hogyan lehetne bővíteni, elmélyíteni a kapcsolatokat. Erre rendelkezésre állnak akár pályázati lehetőségek is. Ehhez nyújthat segítséget, támogatást a ceglédi illetősségű tiszteletbeli konzul, akinek székhelye Szolnokon van. Fotó: Wenner-Várkonyi Attila Facebook

Tovább olvasom

Halálra gázolt a vonat egy embert Nagykőrösnél

Halálra gázolt egy embert a Szolnokról Kecskemétre tartó vonat Nagykőrösnél péntek este. A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt közölte: az utasokat vonatpótló buszok viszik Nagykőrös és Kecskemét között, a Volánbusz menetrend szerinti járatain Cegléd és Kecskemét között visszavonásig elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket.A Budapest-Cegléd-Szeged vonalon késnek a szerelvények. A MÁVInform később közölte, hogy Nagykőrös és Kecskemét között újraindult a vonatközlekedés, befejezték a helyszínelést. A Budapest–Cegléd–Szeged vonalon péntek este az InterCity vonatok még késéssel közlekednek.

Tovább olvasom

Új vezető szolgál a Ceglédi Rendőrkapitányságon

A legutóbbi képviselő-testületi ülés elején megköszönték a Cegléden töltött tíz éves munkáját Török Csaba ezredesnek, aki a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője volt és február elsejétől a Nagykőrösi Rendőrkapitányságon lesz kapitányságvezető.  Ugyancsak köszöntötték Bori Zoltán alezredest, aki – szintén február elsejei hatállyal – a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetői pozícióját látja majd el.  Csáky András polgármester megköszönte a testület nevében Török Csaba tízéves munkáját.  Utóbbi az ülésen elmondta: a feladata az volt, hogy a közösséget, ahol dolgozik sikerüljön összekovácsolni, valamint az, hogy a hivatásuk szerint szolgálniuk kell az embereket és ebben előre tudtak lépni.  Hozzátette,…

Tovább olvasom

Elismerések átadásával telt a kultúra napja

A magyar kultúra napjáról számos helyen megemlékeztek. Cegléden is ünnepeltek abból az alkalomból, hogy 200 évvel ezelőtt, január 22-én tisztázta le Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Cegléd város Kultúrájáért-díjban részesültek: Ceglédi Kardos Pál Pedagógus Énekkar, Détári-Lukács Ágnes, a Kossuth Művelődési Központ ügyvezető igazgatója, Szilaj Anikó helyismereti könyvtáros. Karcagon a városházán emlékeztek meg a magyar kultúra napjáról. Köszöntőt mondott Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke. Az ünnepi műsorban közreműködött a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Vonósegyüttese, Finta Zoltán és Koppány Mária előadóművész. Karcag város kultúrájáért díjban részesült: Nagy Tiborné óvodapedagógus, a…

Tovább olvasom

Két (három) fontos beruházás is csehül áll Cegléden

Még sehol sincs két fontos beruházásnak vége Cegléden. Az egyik a városi sportcsarnok, a másik a Gulag-GUPVI Emlékhely. A késlekedésre Cegléd legolvasottabb közösségi oldala, A KÖD jelenti szerkesztője, Kőhalmi Dezső hívta fel szerkesztőségünk figyelmét. És valóban, a két fontos beruházás szó szerinti állásáról tudunk beszámolni. Ki a hunyó? – tette fel a szerkesztő a kérdést a városi sportcsarnok építése kapcsán. Mint írta, 2017-ben kezdődött a ceglédi városi sportcsarnok felújítása, akkor még azt hitték, 2018-ra elkészül. Most 2023 van, még mindig dolgoznak rajta. Senki nem kap emiatt, legalább egy barackot a buksijára? –…

Tovább olvasom

Csergetéssel búcsúztatták az óévet Cegléden

Hetedik alkalommal búcsúztatták az óévet csergetéssel a Református Nagytemplom előtti területen. A Ceglédi Hagyományéltető Baráti Kör szervezésében ezúttal is szép számmal csatlakoztak az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kezdeményezéshez; emellett sok néző is megtöltötte a Szabadság teret 2022. december 31-én délben, számolt be róla a város hivatalos oldalán. Az óév búcsúztató csergetés a néphagyomány szerint egy 16. századi esemény emlékét őrzi. Őseink kolompszóval és ostor csattogtatással űzték vissza a Szoboszlót fenyegető török hadsereget. A gyerekek a várost övező nádasban, illetve a templom falai mögött olyan nagy lármát csaptak, hogy azt a…

Tovább olvasom