Két autó csattant szombat délután Debrecen közelében. Közúti közlekedési baleset történt Debrecen és Ebes között 2021. november 6-án 16 óra körül. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 4-es számú főút 217-es kilométerszelvényében eddig tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi ütközött, a balesetben többen megsérültek. A balesettel érintett útszakaszon a műszaki mentés és a helyszínelés idejére félpályás útlezárás volt érvényben. Vezessenek fokozott körültekintéssel!
Tovább olvasomCímke: baleset
Belerohant a furgonba a 4-esen, a sofőr kiszállt és verni kezdte az elkövetőt – videó
A Bp-i Autósok Közössége osztotta meg az alább látható felvételt. Mint írják, a helyszín Jász-Nagykun-Szolnok megye, Fegyvernek és Surjány között a 4-esen, Fegyvernek felé. A felvételt a fedélzeti kamerájával rögzítő olvasójuk a következőket írta: “Már messziről látszik, hogy vészvillogóval áll a sor, de a fehér Opelos még mindig nyomja a gázt. Az utolsó pillanatban fékez, szünet (nem is értettem miért hagyja abba) majd újra fékez, aztán nem kicsit csattan a sárga furgonba. A furgon sofőrje kiszállt és elkezdte gyepálni az Opel sofőrjét. Látszólag személyi sérülés nem történt, legalábbis nem nagy.…
Tovább olvasomNem adott elsőbbséget a traktoros, személyi sérülés lett a vége
Egy jászszentandrási lakos közlekedett lassú járművel és hozzá kapcsolt nehézpótkocsiból álló járműszerelvénnyel 2021. november 1-én 14 óra 55 perc körül a 31-es számú úton Jászapáti irányába – írja napi összegzőjében a police.hu. Haladása során balra – egy földútra – kívánt kanyarodni, melynek során nem adott elsőbbséget egy szemből közlekedő személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a személygépkocsi vezetője 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában ez az egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset…
Tovább olvasomJogosítvány nélküli részeg sofőr okozott súlyos balesetet Szolnokon
A Szolnoki Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban bűntett, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt folytat eljárást egy helyi lakos ellen – írja a police.hu. A 26 éves férfi Szolnok belterületén, a Thököly úton közlekedett október 30-án 21 óra körül, amikor a sofőr áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő gépkocsival. A rendőrök a sofőrökkel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami az okozó férfi esetében pozitív eredményt mutatott. A férfit előállították további mintavétel céljából. Az egyenruhások az ellenőrzés során megállapították továbbá, hogy a…
Tovább olvasomBaleset: sínre hordott betontömbnek ütközött a szolnoki vonal egyik járata
A Budapest-Újszász-Szolnok vonalon késésekre kellett számítani, szerencsére senki nem sérült meg. Vasúti sínekre helyezett betontömbbe ütközött egy vonat a X. kerületben péntek délután, írja a Mávinform. A balesetben senki nem sérült meg, de késésekre lehetett számítani a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon. A vonat Sülysápról tartott a Keleti pályaudvarra, Rákos és Rákoshegy között azonban betontömbnek csapódott. A Katasztrófavédelem szerint a vonaton nagyjából százan utaztak, akiknek a tűzoltók segítettek leszállni az elakadt szerelvényről. Ők pótlójáraton utazhattak tovább. A Mávinform szerint a menetrendet át kellett szervezni a vonalon, hogy a kiesett járatokat is pótolni tudják. (Hvg.hu)
Tovább olvasomBalesetet okozott, majd elmenekült, de a motorjában felejtett két kiló kábítószert – videó
Nagyon kétségbeeshetett a történet főszereplője az általa okozott balesetet követően, ha annyira feledékennyé vált, hogy még a drogot is járművében felejtve futott el a helyszínről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága 01020/1574/2021. bűnügyi számon kábítószer birtoklása bűntett miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2021. szeptember 8-án 8 óra 15 perc körül Budapest II. kerületében, a Tamara utcában egy robogóval balesetet okozott, majd elfutott. A helyszínelés során a rendőrök a motor ülése alatt három csomag, közel két kiló kábítószergyanús növényi anyagot találtak. A feltételezett…
Tovább olvasomNem adta meg az elsőbbséget és elütötte a kerékpárost a sofőr Jászberényben
Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Jászberény belterületén, a Puskin sétányon 2021. október 27-én 16 óra 15 perckor – írja megyei összegzőjében a police.hu. A gépkocsivezető a Szent Imre herceg út kereszteződésében nem biztosított elsőbbséget a védett úton neki balról, a kerékpársávon közlekedő biciklisnek és összeütköztek. A baleset következtében nem történt személyi sérülés. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egyébként nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset. Viszont a megye rendőrei két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint három…
Tovább olvasomNem adott elsőbbséget Jászberénynél, csattanás lett a vége
Egy alattyáni lakos közlekedett járműszerelvénnyel 2021. október 25-én 11 óra 50 perc körül Jászberény belterületén, amikor egy kereszteződésben nem biztosított áthaladási elsőbbséget a tőle jobbról érkező, az útkereszteződésben a védett útvonalon egyenesen tovább haladni szándékozó személygépkocsinak és összeütköztek – olvasható a police.hu-n. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a gépkocsi vezetője és utasa 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 24 órában összesen három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. A megye rendőrei az…
Tovább olvasomFelborult autójával egy sofőr Abonynál, már nem lehetett megmenteni
Az autó eddig tisztázatlan körülmények között sodródott le az útról és felborult. Meghalt egy férfi, aki autójával lesodródott az útról és felborult vasárnap délután Abony térségében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A személygépkocsi a 4616-os úton, egyelőre tisztázatlan okból szenvedett balesetet. A járművet vezető 46 éves férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrök a helyszínelés és a mentési munkálatok idejére teljes szélességében lezárták az útszakaszt, az arra közlekedőket visszafordították. Előzőleg a közeli M5-ös autópályán egy magyar és egy román autó ütközött össze, ebben a balesetben hárman sérültek meg. Szeged felől érkezett…
Tovább olvasomSúlyos hiányosságok előzték meg a Baldwin-féle halálos forgatási balesetet, mégsem tett senki semmit
Három másik, biztonságosnak mondott kellékfegyver is elsült, de mindenki csak sietni és sietni akart bármi áron. Több stábtag el is hagyta a helyszínt, tiltakozásul a biztonsági előírások semmibe vétele miatt, nekik lett igazuk. Néhány órával azelőtt, hogy a Rust című film egyik jelenetpróbáján Alec Baldwin egy kellékfegyverrel lelőtte Halyna Hutchins vezető operatőrt és megsebesítette Joel Souza rendezőt, az operatőrcsapat hét tagja tiltakozásként elhagyta a helyszínt – írja a Los Angeles Times. A stábtagok számos dolog miatt elégedetlenek voltak, a nem megfelelő biztonsági procedúráktól kezdve a nekik biztosított szállásig. Állítólag ezek a problémák már…
Tovább olvasom