Négy éven át pattogtatta a labdát a Szolnoki Olajbányász csapatában és ez idő alatt a bajnokságban és a kupaküzdelmek során is felért a csúcsra, aranyérmet szerzett a gárdával. Korosztályos válogatottként is szerepelt Szabó Péter, aki most 34 évesen visszavonul.
Tovább olvasomCímke: bajnok
Fantasztikus történet: Halva született, most paralimpiai bajnok úszásban Illés Fanni
A szüleinek azt tanácsolták az orvosok, haza se vigyék a láb nélkül született, vélhetően értelmileg is fogyatékos kislányt. Szerencsére nem fogadták meg a tanácsot, Fanni boldog ember és most már paralimpiai aranyérmes, tökéletes szellemi képességekkel megáldva. Lenyűgöző történet Illés Fannié, aki a tokiói játékokon 100 méteres mellúszásban, S4-es sérültségi kategóriában diadalmaskodott, s immár világ-, Európa és paralimpiai bajnoknak is vallhatja magát. Pedig 29 évvel ezelőtt hajszálon múlt az élete, sőt, valójában halott volt. A császármetszéssel világra hozott Fanni halva született, újra kellett éleszteni. Lábak nélkül, kisebb tenyérrel és kevesebb ujjal jött…
Tovább olvasomMilák Kristóf fantasztikus úszással porrá verte a mezőnyt, megvan a második aranyérmünk!
Hatalmas előnnyel, 2,5 másodperces különbséggel nyerte a kétszáz pillangót a magyar versenyző, Kenderesi Tamásnak századok hiányoztak az éremhez, negyedikként végzett. Kényelmes, 2,5 másodperces előnnyel győzött 200 méter pillangón Milák Kristóf a tokiói olimpián. A magyar úszó 1:51.25-es idővel csapott a célba, mögötte a japán Honda Tomuru és az olasz Federico Burdisso ért be dobogós helyen. A szám másik magyar döntőse, a riói olimpián bronzérmese, Kenderesi Tamás negyedik lett. Az első ötvenet Milák hozta a legjobban – világcsúcs részidőn belül –, mögötte Chad le Clos-val, Kenderesi hatodikként fordult. A második fordulásnál a…
Tovább olvasom