Visszavonul a színpadtól a Szomszédok Janka nénije – túl egy négyórás életmentő műtéten, negyven kilós fogyás után, közel 90 évesen

Az egész ország egyik kedvenc színésznője a majdnem 90 éves Pásztor Erzsi, aki rengeteg színházi és televíziós szereplést tudhat már a háta mögött, mégis ő mindenki Janka nénije. Fizikálisan azonban már komoly problémák gyötrik, így úgy döntött, nem erőlteti tovább és örökre visszavonul a színpadról.

Tovább olvasom

Hivatalos: visszavonul a magyar bajnok, válogatott szolnoki kosárlabdázó

Négy éven át pattogtatta a labdát a Szolnoki Olajbányász csapatában és ez idő alatt a bajnokságban és a kupaküzdelmek során is felért a csúcsra, aranyérmet szerzett a gárdával. Korosztályos válogatottként is szerepelt Szabó Péter, aki most 34 évesen visszavonul.

Tovább olvasom

Visszavonul az élsporttól a szolnoki kajakozó

Jelentős hazai és nemzetközi sikereket ért el pályafutása során Gál Péter. K4 1000 méteren Európa-bajnoki ezüstérmes, nyert egyetemi világbajnokságot K2 1000 méteren, hetedik, nyolcadik és kilencedik helyezéseket hozott felnőtt világbajnokságról és többszörös magyar bajnok. Jelenleg gőzerővel készül az augusztus végi szolnoki országos bajnokságra. A szolnoki kajakozó 1000 méteren, 500 méteren és 200 méteren egyéniben, párosban pedig 200-on és 500-on is vízre száll az Alcsi-Holt-Tiszán. Úgy döntött, hogy az OB után befejezi az élsportot, tehát szeretne minél jobban teljesíteni az utolsó megmérettetésen. A családom érdekében is született a döntés, hogy visszavonulok…

Tovább olvasom