Tisza Szálló – egymilliárdos hirdetéstől a potom pénzes árverésig

Szolnok egyik legismertebb épületének, a Tisza Szálló és Gyógyfürdőnek az ügye az utóbbi években többször is a nyilvánosság elé került, de a történet most új szakaszba lépett. 2026. március 12-én a Cégközlönyben megjelent a felszámoló árverési hirdetménye, amelyből kiderült, hogy a szálloda egyharmad részét árverésre bocsátják. A licit 2026. március 27-én indul, a kikiáltási ár pedig mindössze 144,5 millió forint, ami a becsérték 70 százaléka. Az ár különösen feltűnő annak fényében, hogy a szállodát az elmúlt években többször is jóval magasabb összegért próbálták értékesíteni -írja az mfor.hu.

Tovább olvasom

Licitet hirdetett Komjáthi Imre Iványi Gáborék javára

Szokatlan eszközzel siet a bajba jutott Iványi Gábor és közössége segítségére az MSZP elnöke. Komjáthi Imre egy korábban Lázár Jánostól kapott ruhadarabot bocsát online árverésre, hogy a befolyt összeggel enyhítse a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) nehéz helyzetét, miután a betegségéből lábadozó lelkész fűtetlen és áramtalanított otthonba tért haza.

Tovább olvasom

Perintfalvi Rita dedikált könyvével is segíthetjük a Szol24 és társlapjai működését

Különleges online könyvárveréssel segíthetjük a független regionális újságírást: az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület jótékonysági aukcióján dedikált kötetek és ritkaságok kerülnek kalapács alá, a befolyt összeg pedig teljes egészében a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 hírportálok fennmaradását szolgálja.

Tovább olvasom

A magyar valóság két arcát is bemutatjuk jótékonysági licitünkön

Zakatol tovább az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület online árverése, ahol a tét nem kevesebb, mint a vidéki független sajtó megmaradása. A licitálók miközben ritka, dedikált kiadványokkal bővítik könyvtárukat, a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 működését is támogatják. Cikksorozatunk mostani részében két fajsúlyos, ám merőben eltérő témájú kötetet ajánlunk figyelmükbe: György Zsombor és Stefano Bottoni művei kerülnek terítékre.

Tovább olvasom

Kritikus hang és lokálpatrióta szív jótékonysági árverésünk következő állomásán

Tovább folytatódik az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület jótékonysági árverése, amelynek kettős célja van, hiszen a licitálók nemcsak ritka könyvkincsekkel gazdagodhatnak, de a független vidéki tájékoztatás jövőjét is biztosíthatják. A virtuális kalapács alá kerülő tételek sorát bemutató cikksorozatunk mostani epizódja is bizonyítja a kínálat sokszínűségét, Puzsér Róbert és Fedor Vilmos kötetét ajánljuk.

Tovább olvasom

Benzingőz és történelem – Két különleges kötetre licitálhat jótékonysági árverésünkön

Az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület jótékonysági árverése javában zajlik, amelynek célja a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 hírportálok működésének támogatása. Cikksorozatunkban sorra vesszük a kalapács alá kerülő különlegességeket, ezúttal a Forma 1-es rajongók hazai alapművét és egy fajsúlyos történelmi elemzést ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyekre egészen december 21-ig lehet licitálni.

Tovább olvasom

Dedikált könyvritkaságok a fa alá – jótékonysági licit indult a független vidéki sajtóért

Az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület különleges online árverést hirdet, amelynek keretében dedikált könyvritkaságokra, albumokra és történelmi folyóiratokra licitálhat, miközben a befolyó összeggel közvetlenül a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 független hírportálok fennmaradását támogatja. A befolyó összeg száz százaléka a kiadóhoz kerül, így minden egyes forint hozzájárul ahhoz, hogy ezek a regionális hírportálok továbbra is hiteles tájékoztatást nyújthassanak az olvasóknak.

Tovább olvasom