Tüntetéseken és egyéb tömegrendezvényeken feladat volt a szervezők figyelemmel kísérése. Akik ugye, néha politikusok – mondta neve elhallgatását kérő, egykori felderítő nyomozó a Blikknek, amely szerdán írt arról először, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Felderítő Főosztályának nyomozói megfigyelhették Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt, vélhetően törvénytelenül. Hadházy a hvg.hu-nak azt mondta, olyan információi vannak, amelyek alátámasztják, hogy még évekkel ezelőtt, 2017-2018 táján történhetett az ő megfigyelése, „célzottan, a politikai tevékenysége miatt”. Erre a Belügyminisztérium még szerdán reagált, de a Blikk csütörtöki cikkében nyilatkozó nyomozó tudomása szerint nem alkalmaztak engedélyhez kötött eszközöket,…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Megvannak Orbán Viktor új miniszterei
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán megbeszélést folytatott politikusokkal a kormányalakításról a Karmelita kolostorban – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. A közlés szerint a tanácskozáson Csák János, Gulyás Gergely, Lázár János, Nagy István, Nagy Márton, Navracsics Tibor, Palkovics László, Pintér Sándor, Rogán Antal, Semjén Zsolt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Varga Judit vett részt – ismertette a sajtófőnök
Tovább olvasomTovábbi 3,6 millió forintot kapott Müller Cecília
Összesen bruttó 313 millió forint értékű „extra juttatást” osztottak szét a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) munkatársai között tavaly augusztus és 2022 áprilisa között – írta az rtl.hu, a szervezet közérdekű adatigénylésre adott válaszai alapján. “Motivációs elismerést” 483-an kaptak a szervezeten belül 269 millió forint értékben, azaz átlagosan fejenként körülbelül bruttó 550 ezer forint jutott mindenkinek. Az eloszlás azonban nem volt egyenletes, Müller Cecília országos tiszti főorvosnak például bruttó 3,6 millió forintot ítéltek meg, míg a két helyettesének összesen bruttó 5,8 millió forintot. A több, mint 800 embert foglalkoztató NNK-nál a…
Tovább olvasomVálságértekezletet tartottak Jászberényben
„Szépíthetjük a dolgot, de elkeserítő a helyzetünk” – számolt be az NBIII-as labdarúgó-bajnokságban szereplő Jászberényi FC honlapja. A 2022-es esztendőben lejátszott 15 bajnoki mérkőzésen mindössze három döntetlent ért el a csapat, miközben tizenkét alkalommal vereséget szenvedett. Összesen 8 (!) gólt szerzett – azaz kerekítve 180 percenként egyet -, és 28-at kapott. Tavaly decemberben a háttérbe vonult a klub elnöke – akkor a hetedik helyen tanyázott csapatunk a táblázaton -, ám most, a Tállya elleni vereséget követően úgy érezte, muszáj visszatérnie, mielőtt még nagyobb baj lenne … „Hétfőn estére összehívattam a…
Tovább olvasomSzijjártó az EU pénzét várja, de ők nem ígérnek semmit
Azt mondta Szijjártó Péter külügyminiszter az Orbán Viktor és Ursula von der Leyen közötti hétfő esti egyeztetésről, hogy álláspontjuk szerint „ha már Brüsszel létrehozott egy problémát, elvárják, hogy azt oldják is meg.” Ez alatt azt értette, hogy az Európai Bizottság hatodik szankciós csomagjának része az, hogy az EU fél éven belül megszünteti az orosz nyersolaj importját, év végére pedig a finomított olajét is. Ezt Magyarország határozottan ellenzi és bár más országoknak is vannak fenntartásai, a magyar tiltakozás tűnik a legerőteljesebbnek. Szijjártó szerint az átálláshoz szükséges a magyar kőolajfinomítók technológiai átállítása,…
Tovább olvasomÖt hónap alatt húsz százalékkal drágult egy átlagos bevásárlásunk
Élelmiszer-drágulás, pénzromlás, hó végén már kihagyott nagy bevásárlás – hiába mondja a KSH, hogy 8,5 százalék az infláció, sokan érzik úgy, hogy ennél sokkal durvábban drágul minden. Már az év elején is jöttek hírek arról, hogy bizonyos termékek ára el fog szállni, akkor ez ellen a kormány az árstop bevezetésével próbált küzdeni. Azóta ráadásul kitört a háború az Európa éléskamrájának tartott Ukrajnában, ami csak rátesz egy lapáttal mindezekre. A Telex év elején jelentetett meg egy cikket, amiben összehasonlította, hogy mennyibe kerül ugyanaz a termék egy olasz és egy magyar Lidlben.…
Tovább olvasomMár 2635 milliárd forintos hiányt lapátolt össze a kormány
326 milliárd forint lett az államháztartás központi alrendszerének hiánya áprilisban, így az első négy hónap után már 2635,6 milliárd forintos a hiány – közölte a Pénzügyminisztérium. A költségvetésben úgy számoltak, hogy 3152,6 milliárd forint lesz az egész éves hiány, ennek a 83 százalékát elértük mostanra. A minisztérium közleményének címe az, hogy „A kormány megőrzi a költségvetés egyensúlyát”, de a konkrét számok finoman szólva sem mutatnak az egyensúlyra akár csak távolról is hasonlító helyzetet. Ugyanis január és április között a központi költségvetés 2669,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 18,7 milliárd…
Tovább olvasomDonáth Anna gyermeket vár, nem ő lesz a Momentum elnöke
„A hír igaz: gyermeket várok, ezért nem indulok újra a Momentum elnöki tisztségéért” – jelentette be közösségi oldalán Donáth Anna, a Momentum politikusa. „Csodálatos dolog történik az életemben: anya leszek. Ezzel együtt pedig nagyon sok mindent át kellett értékelnem a személyes és politikai jövőm szempontjából. Arra jutottam, hogy az egyre erősebbé váló, nagy jövő előtt álló Momentum mindennapos elnöki feladatait nem tudnám felelősségteljesen úgy ellátni, hogy közben az anyasággal egy rendkívül izgalmas, de rengeteg ismeretlen kihívással járó feladat elé nézek. De nem aggódom a Momentum miatt. Ez a közösség sokkal…
Tovább olvasomRogán Antal szerint jobb Mészáros Lőrinc, mint egy külföldi
Évente és kilométerenként 96,2 millió forintért Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségei fogják üzemeltetni 35 évig a teljes magyarországi gyorsforgalmi úthálózatot. Cserébe az első tíz évben még építeniük/bővíteniük kell 550 kilométer utat. Rogán Antal szerint örvendetes, hogy van Magyarországon olyan szereplő, aki felnőtt a feladathoz, és azt még a mostani nehéz körülmények közt is képes vállalni – írja a HVG. „Mészáros Lőrinc személye természetesen nem befolyásolta az eljárás eredményét” – szögezte le a hvg.hu kérdésére az eljárás lezárása kapcsán tartott sajtóbeszélgetésen Rogán Antal állami koncessziókért felelős miniszter. Rogán Antal hangsúlyozta,…
Tovább olvasomMagyarországon az emberek kétharmada szerint rossz a helyzet
Az Ipsos What Worries the World nemzetközi kutatása szerint a világjárvány enyhülését követően mára már a gazdasági problémák foglalkoztatják leginkább a világ lakosságát. A legtöbben az infláció következményeitől tartanak, amelyet a szegénység, az egyenlőtlenség, a munkanélküliség követ. Hazánkban kettős a kép, nincsenek foglalkoztatottsági problémák, ám az infláció a lengyeleket és minket (13 százalékpontos emelkedés egy hónap alatt) aggaszt leginkább Európában, és a globális listán is elöl állunk. A háború árnyékában Magyarország kétharmada nevezi rossznak a jelenlegi gazdasági helyzetet. A kutatás megállapítja, hogy világszerte már az infláció aggasztja leginkább az embereket,…
Tovább olvasom