Kábelcserét végeztek a soproni Balfi úton, az épülő óvoda közelében, ezért ásták ki a mély árkot. A biciklisek által is használt járdát teljesen kettészelte a munkagödör. Dániel a munkahelyéről tartott hazafelé péntek este kerékpárjával, amikor belezuhant a gödörbe. Még mindig talány, vizsgálatok fogják tisztázni, hogy a kivitelezők kellően jelezték-e a felbontást. A fiatalember olyan szerencsétlenül esett és olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani. – Kedden kaptam a kórházból a hírt, hogy a fiamnál sajnos beállt az agyhalál. Gépek tartják életben, hogy a szerveit más betegek megkaphassák – mondta…
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Hogyan takarékoskodnak a magyar nagyvárosok?
Van, aki Brüsszelt, van, aki a szomszédban zajló háborús helyzetet, más az elhibázott kormányzati intézkedéseket okolja a kialakult energiaválságért. De egy dolog a felelős, és egy másik az, hogyan kezelik a magyarországi nagyvárosok a válsághelyzetet? Szolnok első intézkedési csomagját már ismerjük, de miképpen tudnak takarékoskodni mások? Lássuk néhány nagyváros példáját! Szerző: Doszpoly Roland Békési László közgazdász már 8 éve is szomorú jóslatot tárt elénk Friderikusz (tévés?) műsorában. Ő elsősorban a kormány elhibázott gazdaságpolitikáját emeli ki az energiaválság okozójaként. Az elmúlt két év történései, a COVID világjárvány okozta bezárások, a munkanélküliség,…
Tovább olvasomEligazító körlevelet küldött a szolnoki városháza, mit várnak el a diákoktól
A hétvégén Szolnokon immár huszadik alkalommal rendezik meg az ún. 24 órás vetélkedőt diákok részvételével. A polgármesteri hivatal osztályvezetője ezzel kapcsolatban körlevelet küldött a középiskolák vezetőinek, tudta meg a Magyar Narancs. A levélben elöljáróban megköszönte, hogy az iskola részt vesz az eseményen, majd mintegy közelebb hajolva az igazgatókhoz, az áll a levélben, hogy most kényes témáról lesz szó. Fontos kérdésben kéri a vezetők segítségét. Vastag betűkkel kiemelve azt írja az osztályvezető: „Tisztelettel kérem, hogy tájékoztassa az eseményen részt vevő diákcsapatot, illetve a programon közreműködő pedagógusokat, kollégákat arról, hogy az országos közéletben tapasztalt aktualitásokhoz kapcsolódó jelképeknek, rigmusoknak,…
Tovább olvasomPócs szerint már globális háborúról beszélhetünk
Egy perc alatt négy brüsszelezést eresztett el a parlamentben Pócs János. A Fidesz jászsági képviselője pedig csak arról tett fel kérdést, hogy mit várhatunk a hazai tűzifaprogram előnyeiről. A kormánypárti ínyencek is megnyalhatták mind a tíz ujjukat Pócs János parlamenti felszólalása után, hiszen a képviselő tökéletesen felmondta a propagandaleckét: szerinte minden bajnak az eredője a lokálisból globálissá vált háború, az infláció és persze Brüsszel, Brüsszel és Brüsszel. Meg persze Brüsszel. A víz- és gázszerelőből előbb dinnyetermesztővé, majd képviselővé vált Pócs feladta a leckét Nagy István agrárminiszternek zavarba ejtő csalafinta kérdésével: hogyan is állunk a tűzifaprogrammal?…
Tovább olvasomFegyelmi eljárás indul a jászberényi ellenzéki polgármester ellen – a főispán odacsapott
A jászberényi önkormányzati képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte pár hete Gedei József. A tavaly alpolgármesteri tisztségéről lemondott, szintén ellenzéki DK-s politikus előterjesztését a testület rendes ülésén nem vette napirendre a polgármester, írja a Magyar Narancs. Ezután a Fidesz kezdeményezte rendkívüli ülés összehívását, erre 15 napja volt Budai Lórántnak, de nem tette, mert akkor az időközi választás pont karácsonykor lett volna. Mivel a város vezetője nem tett eleget törvényi kötelezettségének, ezért a főispán, Berkó Attila fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene, ami Budaira nézve akár súlyos következményekkel is járhat – mindezt Budai saját közösségi oldalán jelentette…
Tovább olvasomA kisúszállási fiatalemberre Varnus Xavér is felfigyelt
A karcagi református nagytemplomban adott orgonakoncertet vasárnap a kisújszállási Szilágyi Péter, aki a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium harmadik évfolyamosa- számolt be róla a szoljon.hu. A tizenhét esztendős fiatal már a zeneszerzésbe is belekóstolt, most azonban csak a zeneakadémiai felvételijére koncentrál, karmester szakra készül. A fiatal tehetségre Varnus Xavér orgonaművész is felfigyelt, akitől már budapesti fellépési lehetőséget is kapott. Sőt, kérésére egy kisebb darabot is írt Szilágyi Péter a Merengés címmel, amit az egyik torontói rádió is játszott. – Szakmailag és barátilag is jó a kapcsolatunk Varnus Xavérral. Nagyon jól esik,…
Tovább olvasomNézd és hallgasd velünk!
A Tallinn városrész postása életet mentett
Mészáros János harmincnyolc éve dolgozik a Tallinn városrész postásaként. Az utcákat úgy ismeri, mint a tenyerét, a lépcsőházak lakóinak, de még házi kedvenceik nevével is tisztában van. A szoljon.hu oldalán olvasható történet bebizonyítja, hogy érdemes egymásra odafigyelnünk a hétköznapokban. – Az egyik ügyfelemnek a megszokott időpontban kellett volna átadnom a nyugdíjat. Már az is furcsa volt, hogy nem nyitott ajtót, pedig mindig otthon szokott lenni, ha esetleg mégis dolga akadt korábban, például orvoshoz kellett mennie, akkor meg telefonon szólt. Most nem érkezett jelzés, hiába kopogtam, nem engedett be. Bár tovább…
Tovább olvasomTöbb férőhelyre van szükség a szolnoki hajléktalanszállón
Az év minden napján, reggel nyolc és délután hat óra között fogadja ügyfeleit a Humán Szolgáltató Központ által működtetett Prizma úti nappali melegedő. A negyven férőhelyes intézményben a tisztálkodási-, a mosatási-, az étkezési- és a melegedési lehetőségen túl, ruhapótlást is biztosítanak az intézmény munkatársai. – Szintén ezen a telephelyen van lehetősége a hajléktalan embereknek hivatalos ügyeikhez segítséget kérni. Ilyen lehet a munkahely, vagy lakhatás keresés, esetleg a családtagokkal, ismerősökkel való kapcsolatfelvétel. Az elmúlt egy hétben naponta negyvenegy-negyvenkét fő vette igénybe a melegedő szolgáltatásait, a nyitva tartás tíz órájában – tájékoztatott…
Tovább olvasomHerczegh-Lakatos Lilla ikrei koraszülöttként jöttek a világra
A túrkevei születésű Herczegh-Lakatos Lilla három évvel ezelőtt a Magyarország Szépe verseny közönségdíjasa lett, azóta is mindennapjai része volt a modellkedés, számos fotózáson részt vett. Manapság azonban inkább ő készít fényképeket, méghozzá két csodálatos babáról, az ikerfiairól. A 27. hétre született gyerekeiről és az életreszóló élményről a szoljon.hu hírportálnak beszélt Lilla. Egy orvos sem jósolt nekünk sok esélyt egy ritka, egypetéjű ikreseknél előforduló betegség miatt. Az úgynevezett iker- iker transzfúzió egy véráramlási rendellenesség. – Nálunk egy méhlepényen osztoztak a fiúk, ereik összekötődtek és ezen keresztül az egyik baba donorként „működött”, a…
Tovább olvasom