Egy csépai lakos ellen rablás bűntett elkövetése miatt folytatott nyomozást a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság. A férfi 2021. október 10-én a késő délutáni órákban Kunszentmárton egyik utcájában cigarettát kért és kapott egy számára ismeretlen férfitől. A megalapozott gyanú szerint a 20 éves fiatal meglátta, hogy az idegennél mobiltelefon is van, ezért úgy döntött, megszerzi a készüléket. Amikor a sértett tovább indult az utcán, a jogsértő utána ment és bántalmazta a férfit, aki a földre esett. A tettes ezt követően kivette a mobiltelefont a sértett ruházatából és sorsára hagyta a földön fekvő embert. A…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Kincs, amit nem becsülünk eléggé: a víz
Életünk egyik legfontosabb lételeme a víz, szilárd táplálék nélkül heteket is kibírhatunk, de szervezetünk víz nélkül csak pár napig képes a túlélésre. Bolygónk egyharmadát víz borítja, ennek rendkívüli nagy vízmennyiségnek azonban csak egy elenyésző mennyisége fogyasztható az emberek számára. A Föld vízkészlete nagyjából 1,4 milliárd köbméter, ebből az édesvíz mindössze 3%-ot tesz ki, és ennek jelentős része, kb 80%-a sarki jégtakaróban található, így a valóban rendelkezésre álló édesvíz mennyisége a Föld vízkészletének csupán 0,5%-a. És még ez az édesvíz sem teljes mennyiségben iható, hiszen a világ számos pontján a különböző…
Tovább olvasomTöbb mint 40 millió forintos lelépési pénzt kap az NMHH lemondó elnöke
Nettó 40 964 000 forint lelépési pénz jár a Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éléről távozó Karas Monikának a 24.hu számításai szerint. Karas fizetését 2019-ben triplázta meg a parlament, amikor a jegybank elnöki fizetés 80 százalékában, azaz havi 4 millió forintban állapította meg a bérét. Emellé kapott még 400 ezer forintot a tanácselnöki posztja után, személyzeti autót és lakhatási támogatást is. 50 millió forintot egy évben. A 24.hu kérdésére az NMHH azt írta, hogy az elnököt lemondásakor két havi végkielégítés illeti meg, ami összesen 8,8 millió forint. De emellé azért is kártalanítást…
Tovább olvasomLőfegyverrel loptak laptopot a fiatalok Mezőtúron
A fiatalok egy lőfegyverrel vagy annak utánzatával otthonában fenyegették meg a sértettet, majd eltulajdonították a laptopját – írja a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint egy mezőtúri lakos beengedte otthonába két ismerősét 2021. november 15-én a délutáni órákban. Kis idő elteltével a 19 éves budapesti lakos felszólította a vendéglátót, hogy vagy a karóráját vagy a laptopját adja át számára, azonban ezt a sértett visszautasította. Az elkövető ekkor a ruházatából elővett egy lőfegyvert, vagy annak utánzatát, és fenyegetését nyomatékosította azzal, hogy két alkalommal a lakóház mennyezetébe lőtt, majd a sértettre irányította a fegyvert.…
Tovább olvasomTeljesen megújulhat és háromszintes fürdőkomplexummá válhat a tiszafüredi gyógyfürdő
Nemrég osztotta meg Ujvári Imre polgármester közösségi oldalán, hogy előrehaladott állapotban vannak Tiszafüred gyógyfürdőjének átalakítására vonatkozó tervezési folyamatok – számolt be róla az Alföldhir.hu. A polgármester azt írta: “2021. november 2-án a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya, mint illetékes hatóság által építési engedélyezett tiszafüredi fürdőfejlesztési terv a teljes, 2,5 hektáros zöldfelület megújítását, új medencék, csúszdapark, spray park, valamint egy három szintes 6600 m2-es fürdőépületet foglal magában. Az épületben a medencéken és a szükséges kiszolgáló tereken túl, szauna világ, masszázs és étterem kapott helyet. Az egyedi tervezésű, impozáns épület büszke…
Tovább olvasomKutatás: Próbálnak környezettudatosak lenni a magyarok, de nem szívesen fizetnek többet érte
Ez derült ki a Reacty Digital felméréséből, amely nem, kor, illetve a lakóhely régiója alapján reprezentatív a 18-79 éves magyar lakosságra nézve – írta meg a dontwasteit.hu honlap. Az online rendelők közül tízből hatan (57%) inkább a személyes, offline vásárlást részesítik előnyben az internetessel szemben, amennyiben választaniuk kell. Különösen igaz ez a nőkre, esetükben 64 százalék jelezte, hogy szívesebben vásárol fizikai üzletben. A felnőtt magyarok bő fele (54%) amikor csak lehet, igyekszik környezettudatos megoldásokat választani az élet minden területén, és még ennél is többen figyelnek arra, hogy inkább jobb minőségű, tartósabb termékeket vásároljanak (56%),…
Tovább olvasomSzlovákiában tombol a negyedik hullám: rekordot döntött az új fertőzöttek száma
Minden eddiginél több, összesen 8996 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában Szlovákiában, írja a Parameter. Ez alapján a szomszédos országban elképesztően bedurrant a negyedik hullám. Pénteken 39-en vesztették életüket koronavírus okozta megbetegedésekben. 32-vel, 2626-ra nőtt a kórházakban ápolt koronavírusos betegek száma, közülük 231 szorul lélegeztetőgépre. Az öt és fél milliós országban eddig 2 542 370-en kapták meg az első, 2 423 288-an a második és 162 879-en a harmadik oltást. via 444.hu
Tovább olvasomNégysávosra bővítik a Jászberényt az M3-assal összekötő utat
A Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. tervezheti az M3-as autópályát Jászberénnyel összekötő négysávos utat, nettó 197 millió forintért – írta meg a Napi.hu. A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. Az M3-as autópályát Jászberénnyel összekötő 32-es számú főútat kell kibővíteni négysávosra. Az út hossza 32 kilométer. A tervezőnek vizsgálnia kell Pusztamonostor elkerülését is. A tervezés hazai forrásból történik. A nyertessel november 2-án írta alá a szerződést a NIF. Indult még a közbeszerzésen a CONSTREAL Mérnöki Iroda Kft., és az UTIBER Közúti Beruházó Kft.…
Tovább olvasomKoronavírus-fertőzéssel került kórházba Kóbor János, miután nem kérte az oltást
Kórházba került koronavírus-fertőzéssel Kóbor János, írja a Blikk alapján a Telex. Az Omega frontembere már jobban van. Korábban arról beszélt a lapnak, sosem oltatja be magát semmivel, a koronavírus elleni vakcinát sem kéri. Kóbor pár napja már beteg volt, programot is le kellett mondania, majd a felesége kórházba vitte, ahol bent is tartották. A zenész korábban arról beszélt a lapnak: „Sosem oltatom be magam semmivel, az influenza elleni vakcinát sem kértem, és ezt sem fogom.” Molnár György, az Omega gitárosa szerint Kóbor állapota javult, és már optimistán nyilatkozott a hazatéréséről. Egy másik zenész, Bunyós…
Tovább olvasomSínekre hajtott és vonattal ütközött egy autós Jászdózsánál, súlyos a sérülése
Személyi sérüléssel járó baleset történt 2021. november 12-én, a kora délutáni órákban Jászdózsa külterületén – számolt be róla a police.hu. Egy nagykátai férfi közlekedett tehergépkocsival a 3229-es számú úton, Tarnaörs felől Jászdózsa irányába. Haladása során a Vámosgyörk-Szolnok vasútvonal kereszteződéséhez érve – a vasúti átjárót biztosító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére – a sínekre hajtott, és összeütközött az ott közlekedő vonatszerelvénnyel. A baleset következtében a tehergépkocsit vezető 58 éves férfi – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A Jászberényi Rendőrkapitányságon a vasúti közlekedés biztonsága…
Tovább olvasom