Teljesen megújulhat és háromszintes fürdőkomplexummá válhat a tiszafüredi gyógyfürdő

Megosztás

Nemrég osztotta meg Ujvári Imre polgármester közösségi oldalán, hogy előrehaladott állapotban vannak Tiszafüred gyógyfürdőjének átalakítására vonatkozó tervezési folyamatok – számolt be róla az Alföldhir.hu.

A polgármester azt írta: “2021. november 2-án a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya, mint illetékes hatóság által építési engedélyezett tiszafüredi fürdőfejlesztési terv a teljes, 2,5 hektáros zöldfelület megújítását, új medencék, csúszdapark, spray park, valamint egy három szintes 6600 m2-es fürdőépületet foglal magában. Az épületben a medencéken és a szükséges kiszolgáló tereken túl, szauna világ, masszázs és étterem kapott helyet. Az egyedi tervezésű, impozáns épület büszke ékköve lehet városunknak.”

A részletekkel kapcsolatosan az Alföldhir.hu megkereste a városvezetőt, aki érdeklődésükre elmondta: még idén tavasszal folytatott le közbeszerzést az önkormányzat a termál strand és gyógyfürdő tervezési programjának elkészítésére.

A városvezető elmondta, az építési engedély birtokában a megbízott tervezőiroda megkezdte a kiviteli tervek készítését és a hozzák kapcsolódó valamennyi hatósági engedély beszerzését. Hangsúlyozta: ez a beruházás jelentené a kitörési pontot a város számára, hogy az idegenforgalma valóban négyévszakossá váljon.

Forrás: Alföldhir.hu; Fotó: Ujvári Imre Facebook

Kapcsolódó cikkek