Lőfegyverrel loptak laptopot a fiatalok Mezőtúron

Megosztás

A fiatalok egy lőfegyverrel vagy annak utánzatával otthonában fenyegették meg a sértettet, majd eltulajdonították a laptopját – írja a police.hu.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy mezőtúri lakos beengedte otthonába két ismerősét 2021. november 15-én a délutáni órákban. Kis idő elteltével a 19 éves budapesti lakos felszólította a vendéglátót, hogy vagy a karóráját vagy a laptopját adja át számára, azonban ezt a sértett visszautasította.

Az elkövető ekkor a ruházatából elővett egy lőfegyvert, vagy annak utánzatát, és fenyegetését nyomatékosította azzal, hogy két alkalommal a lakóház mennyezetébe lőtt, majd a sértettre irányította a fegyvert. A fiatalember 17 éves társa a laptopot magához vette, és együtt távoztak az ingatlanból.

Bejelentést követően a nyomozók forrónyomon indultak a tettesek nyomába, akiket rövid időn belül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság TISZA MEKTO rendőrei Mezőberényben elfogtak, és előállítottak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságra. Elszámoltatásuk jelenleg folyamatban van.

A megyei rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.

Kapcsolódó cikkek