Tuját loptak Tiszafüreden

Az ismeretlen elkövető úgy gondolta, tud egy jobb helyet is a dísznövénynek, mint a művelődési központ udvara. Igyekszünk szépíteni környezetünket, szebbé és jobbá tenni körülményeinket, hogy Tiszafüred civil közösségeit, a kikapcsolódni és kulturálódni vágyó családokat, polgárokat rendezett, tiszta és igényes közösségi térben tudjuk fogadni. Ezt a célt szolgálta helyi vállalkozók felajánlásának köszönhetően a bejáratunknál elhelyezett négy darab tuja, melyek több éve fogadják a hozzánk betérőket. Ezekből vitt el ismeretlen személy egy darab tuját, virágládával együtt. – olvasható a Kovács Pál Művelődési Központ közösségi oldalán. Az intézmény vezetője kéri, ha valaki az…

Tovább olvasom

A hegyekben már hózápor is előfordulhat szerdán

Hidegfront éri el a Kárpát-medencét, emiatt már szerdára virradóra egyre felhősebbé válik az ég: elsősorban a Dunántúl nyugati és északi részein előfordulhat kisebb eső, és a szél is megélénkül. Máshol szárazabb és szélcsendesebb idő várható, így pára-, illetve ködfoltok is képződhetnek reggelre. A minimumhőmérséklet plusz 2 és 7 fok között valószínű, de a szélcsendes tájakon gyenge fagy is lehet. Napközben többfelé előfordulhat kisebb eső, záporeső. A Dunántúlon süt ki előbb a nap, keleten napközben is lehet eső, a hegyekben akár hózápor is. A nappali csúcsértékek 9 és 15 fok között…

Tovább olvasom

Csoportelsőként jutott tovább a Szolnoki Dózsa

A Szolnoki Dózsa házigazdaként megnyerte utolsó mérkőzését a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. Ezzel az eredménnyel csoportelsőként jutott tovább a négyes tornáról. A szolnokiak a Herceg Novi elleni győzelem és az olasz Savona elleni döntetlen után a görög Vuliagmeni ellen 13-12-re győztek vasárnap. A csoportból az első két helyezett jut a harmadik selejtezőkörbe, ahol nyolc csapat a főtábláért játszik majd.

Tovább olvasom

A Széchényi városrészben két napig nélkülözni kell a melegvizet

Október 13-án leáll a melegvíz-szolgáltatás a Széchenyi városrészben csőtörés miatt. Horváth István, a melegvíz- és fűtésszolgáltató Alfa-Nova Kft. ügyvezetője a szoljon.hu kérdésére közölte, hogy ismét a városrész egyik közel negyven esztendős földalatti csőrendszerében keletkezett repedés, újabb kellemetlenséget okozva a fogyasztóknak. A probléma ismételten mintegy ötezer lakást érint. A 75-80 fokos melegvizet először vissza kell hűteni, hogy a hibát a szakemberek elhárítsák. A probléma pontos helyét az Alfa-Nova munkatársai már beazonosították és feltárták, a visszahűtés után pedig a csőcserét is elvégzik.

Tovább olvasom

Megütött három momentumost egy férfi a párt sajtótájékoztatóján

Feljelentést tett három Momentum-tag, akiket egy férfi megütött a párt hétfői sajtótájékoztatóján, ahol Fekete-Győr András pártelnök beszélt a lemondásáról – közölte a Momentum Mozgalom. A párt szerint a támadó először csak ordibált, majd a politikusok háta mögött bukkant fel, ahol a Momentum egyik elnökségi tagját, Ilyés Mártont felpofozta. A közleményben leírtak szerint a férfit nem sikerült megállítani, így ő ment tovább és a Momentum sajtóreferensét is pofon vágta, amikor az felé indul, hogy leállítsa az ámokfutást. A párt szerint ezek után a férfi néhány percre elment a helyszínről, majd amikor visszatért, a még ott beszélgető…

Tovább olvasom

Két napig kiképzési feladatokat hajt végre a honvédség a Thököly úti laktanyán

A Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár október 13-án és 14-én 10 és 14 óra között kiképzési feladatot hajt végre Szolnokon, a Thököly úti laktanyában. Ebben az időszakban a környéken megnövekedett hanghatásra kell számítani – hívja fel a figyelmet közösségi oldalán a városvezetés. Mint írják, az alakulat a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

Tovább olvasom

Magyarországon már csak “felső négyezerötszázról” lehet beszélni, de ők gazdagabbak, mint valaha

A hazai privátbanki ügyfelek mindössze 8 százaléka birtokolja az összes kezelt vagyon közel 40 százalékát. Jelenleg nagyjából 4000-4500 olyan család van Magyarországon, amelyek az ingatlanvagyonon felül 300 millió forintnál nagyobb összegű pénzügyi vagyont tudhatnak magukénak – mondta Karagich István, a Blochamps ügyvezetője az  azenpenzem.hu cikkében. Ez a szűk kör a teljes ország lakossági bankszámla- és értékpapír-megtakarításainak több, mint 5 százaléka fölött rendelkezik, míg a teljes vagyonuk a teljes hazai nettó pénzügyi vagyon 30 százalékával egyenértékű. Karagich szerint jellemzően első generációs vállalkozókról, üzletemberekről van szó. A szakember szerint a Magyarországon megcsúszott generációváltás…

Tovább olvasom

Csőtörés miatt szünetelt az ivóvíz-szolgáltatás a Széchenyi lakótelepen

Csőtörés miatt október 15-ig a szolnoki Széchenyi lakótelepen élők nem vehetik igénybe a távfűtési szolgáltatást. Szalay Ferenc tájékoztatását követően rövidesen az Alfa-Nova Kft. közölte: a helyreállítási munkálatok miatt október 13-15. között a lakosok a melegvíz-szolgáltatást sem használhatják majd. Vasárnap és hétfőn aztán újabb csőtörés miatt kellett beavatkoznia a szakembereknek a Malom utcában, ami miatt az ivóvíz-szolgáltatás sem üzemelt. A Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zrt. (VCSM) tájékoztatása szerint két azbesztcement cső helyreállítása miatt vonultak ki, az ivóvíz-szolgáltatást pedig helyreállították, így azt ismét használhatják a lakosok. A lakótelepen 40 éves csövek vannak,…

Tovább olvasom

Füstmérgezésben hunyt el egy ember Jászapátiban

Hétfőn késő délelőtt Jászapátiból, a Budai utcából kapott jelzést a katasztrófavédelem, ide hat jászberényi tűzoltó vonult ki egy járművel, azonban nem kellett tüzet oltaniuk. Az egyik családi ház hálószobájában lévő cserépkályhából áramlott vissza a füst a lakásba, és ez okozta egy ember halálát. Az eset körülményeit vizsgálják. A katasztrófavédelem a fenti esetek nyomán arra figyelmeztetett, hogy fontos füstérzékelőt beszerezni otthonra, illetve rendszeresen gondoskodni a kéményseprésről. Utóbbi magánemberek számára ingyenes, de a családi házakba külön kell hívni a kéményseprőt, időpontot lehet kérni az interneten ezen az oldalon vagy a 1818-as telefonszámon – írta…

Tovább olvasom