Megütött három momentumost egy férfi a párt sajtótájékoztatóján

Megosztás

Feljelentést tett három Momentum-tag, akiket egy férfi megütött a párt hétfői sajtótájékoztatóján, ahol Fekete-Győr András pártelnök beszélt a lemondásáról – közölte a Momentum Mozgalom.

A párt szerint a támadó először csak ordibált, majd a politikusok háta mögött bukkant fel, ahol a Momentum egyik elnökségi tagját, Ilyés Mártont felpofozta. A közleményben leírtak szerint a férfit nem sikerült megállítani, így ő ment tovább és a Momentum sajtóreferensét is pofon vágta, amikor az felé indul, hogy leállítsa az ámokfutást.

A párt szerint ezek után a férfi néhány percre elment a helyszínről, majd amikor visszatért, a még ott beszélgető momentumos társaság közé dobott egy égő cigarettát, valamint ezek után nekiment a már választókkal beszélgető Fekete-Győr Andrásnak, akit szintén megütött.

Mérhetetlenül felháborítónak és elszomorítónak tartjuk, hogy az elmúlt 12 évben idáig jutott a közéleti moralitás: emberek fizikálisan mennek neki politikusoknak, aktivistáknak, konkrét fájdalmat akarnak okozni azért, mert valaki a számára nem megfelelő oldalon politizál. Szerencsére fizikálisan nem sérült meg komolyabban senki a tegnapi eseményen, ellenben a magyar társadalom érzelmi és morális sérelmei kézzelfoghatóak. Amikor a Momentum politikai kultúraváltásról beszél, erről is beszél: a politikának nem lehet olyan uszító, megosztó hatása, hogy az emberek eljussanak odáig, hogy megtámadnak másokat.

– írta a párt a közleményében.

A jelenlevők kihívták a rendőrséget, majd a helyszíni szemle után több sértett, illetve tanú a rendőrségen tett vallomást. A rendőrség bekérte a felvételeket a sajtótájékoztatón megjelent orgánumoktól és a nyomozást megkezdték.

Az Index élő közvetítésében is látszik az erőszaktevő: 

Kapcsolódó cikkek