Lázár János akcióban – a MÁV reformszerű változásait a napokban bejelentő miniszter most a hazai műemlékekkel foglalkozott. A A Magyar Közlöny augusztus 15-i kiadásában tették közzé, hogy az általaaláírt rendelet alapján módosul a hazai műemlékek jegyzéke. A kihirdetést követő nyolc napon belül hatályba lépő változások új védelmeket vezetnek be, míg néhány korábban védett érték esetében megszűnhetnek a bontást vagy átépítést akadályozó korlátozások.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Rászorulóknak adományoztak a Szolnok megyei gazdák
Ebben az évben is nagylelkűen támogatták a Jász-Nagykun-Szolnok megyei gazdák a rászorulókat – a 15 millió búzaszem Magyarok Kenyere program keretében több tonna gabonát ajánlottak fel, melyet ma Tiszaroffon jelképesen összeöntöttek.
Tovább olvasomTragédiával ért véget az eltűnt kunszentmártoni fiatal keresése
A 24 éves fiatalember, Marcell augusztus 10-én tűnt el Kunszentmártonban, a családjának azóta semmi híre nem volt felelőle. A kétségbeesett keresésről, a Kőrös átkutatásáról a Szol24-en is olvashattak. Sajnos a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, az eltűnt fiú holttestét tegnap halászok találták meg a Tiszában, a Kőrös torkolatától nem messze.
Tovább olvasomSzolnokról induló vonat gázolt
Elgázolt egy embert a Szolnokról a Keleti pályaudvarra tartó vonat Rákoshegy és Maglód között hétfő délután – ezt közölte a Mávinform augusztus 19-én.
Tovább olvasomÍgy áll most az ivóvízvezeték cseréje Szolnok belvárosában – képek
Ahogy megírtuk augusztus elején, a Víz-és Csatornaművek Koncessziós Zrt. az Ady Endre út Thököly út és Boldog Sándor István körút közötti szakaszán (a Thököly úti körforgalom és a piacnál lévő jelzőlámpa közötti) augusztus 12-től a meglévő 315 mm-es átmérőjű ivóvízvezeték rekonstrukcióját végzi. Végre megtörténik, kiálthat fel sok szolnoki lakos.
Tovább olvasomHuszadik születésnapját ünnepli a Szolnok megyei vakok és gyengénlátók egyesülete
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete szeptember 20-án 17 órától gálaműsort szervez, az egyesület fennállásának huszadik évfordulója alkalmából, Szolnokon az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Ennek apropójából kérdezte az egyesülettől Zana Anita a műsoron fellépő, öt százaléknyi látásmaradvánnyal rendelkező költőt, Zajcsek Norbert Tamást.
Tovább olvasomMár a parlamentig jutott a karcagi hulladékfeldolgozó tűzesete
Lukács László György, a Jobbik politikusa karcagi lakosként intézett kérdéseket a belügyminiszterhez, Pintér Sándorhoz, amelyekben többek között arra világított rá, hogy az üzem helye és a környék levegőminősége milyen kockázatot jelenthet a lakosság számára.
Tovább olvasomOszlopnak ment neki egy autó Csataszögön
Villanyoszlopnak hajtott egy személyautó Csataszög településen, a Szebb Élet utcában, a Rákóczi utca közelében. A szolnoki hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A társhatóságok is a helyszínre érkeztek.
Tovább olvasomSzolnok megyében is aktívan keresi a határvadászokat a rendőrség
Az elmúlt napokban Jász-Nagykun-Szolnok megyében több helyszínen várták a rendőrök azokat, akiket érdekel a határvadászképzés. A toborzók összesen 17 helyszínen voltak jelen, 13 településen.
Tovább olvasomGallyazási munkálatok kezdődnek Szolnokon
A gallyazási munkák alatt időszakosan félpályás útlezárásokra lehet számítani, ezért a közlekedőknek ajánlott fokozott figyelemmel vezetni – figyelmeztet a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. a Facebook oldalán.
Tovább olvasom