Heves parlamenti vitát váltott ki a megyei önkormányzatok tervezett megszüntetése és az ott kiosztott képviselői juttatások mértéke, ahogy erről a Szol24-en korábban már írtunk. A Lakmusz tényellenőrző portál részletes elemzésben járta körül a valós kifizetéseket: a vizsgálatból kiderült, bár a mandátummal rendelkező képviselők nem visznek haza milliós összegeket, a juttatási rangsorban Jász-Nagykun-Szolnok megye az országos élmezőnyhöz tartozik.
A téma azt követően került a figyelem középpontjába, hogy az Országgyűlésben szeptember elején Magyar Péter a megyei közgyűlések felszámolásának szükségességét az ott felvehető, általa sokmilliósnak, és kifizetőhelyként működőnek nevezett juttatásokkal indokolta.
Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese és Pakusza Zoltán alelnök cáfolták a milliós fizetések hírét, és miután a miniszterelnök némiekben utalt is rájuk, arról beszéltek, a soraikból senki sem tölt be elnöki vagy alelnöki posztot, a tiszteletdíjak pedig csupán néhány százezer forintra rúgnak.
A Lakmusz felületén Pálos Máté és Teczár Szilárd tekintette át az elérhető adatokat, amelyekből az derült ki, a milliós fizetések kizárólag a közgyűlési elnököket és alelnököket érintik, akik mind a tizenkilenc megyében kivétel nélkül a Fidesz soraiból (illetve a többséggel megválasztott külsősökből) kerülnek ki. A Tisza-kormány ráadásul a nyár folyamán megfelezte a felső határt: az elnöki illetmény a korábbi 2,6 millió forintról maximum bruttó 1,3 millióra csökkent (a nemzetgazdasági átlagkereset kétszeresére mérsékelve a négyszeres szorzót), az alelnöki juttatás plafonja pedig 1,2 millió forint lett.
A vezetői pozíciók alatti képviselői és bizottsági tiszteletdíjakat a helyi önkormányzati rendeletek határozzák meg, a Lakmusz összegzése szerint ráadásul rendkívül éles különbségek mutatkoznak az egyes országrészek között. Ebben a mezőnyben Jász-Nagykun-Szolnok egészen bőkezűnek számít.
Míg Komárom-Esztergomban bruttó 110 ezer, Zalában alig 125 ezer forint jár a bizottságban dolgozó képviselőknek, addig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlésben bruttó 218 600 forint illeti meg a bizottsági tagokat. Ezzel a megye az országos lista második helyén áll, alig lemaradva a 225 ezer forintos fejpénzt biztosító Fejér mögött.
A bizottsági alelnökök javadalmazásában Jász-Nagykun-Szolnok Fejérrel, Békéssel és Vassal holtversenyben a legmagasabb díjazást garantálja az országban. A bizottságokat vezető képviselők esetében a csúcsot Csongrád-Csanád jelenti közel 250 ezer forinttal; a jászkunsági és a Fejér megyei díjazás közvetlenül e mögé a szint mögé zárkózik fel.
A klasszikus képviselői alapdíjak országos szinten bruttó 75 ezer (Komárom-Esztergom) és 195 ezer forint (Fejér) között mozognak. A bizottsági tisztségek halmozásával vagy tanácsnoki posztokkal a juttatások valamelyest emelkedhetnek, Békésben egy tanácsnok bruttó 260 ezret kap, Baranyában pedig a fejlesztési biztosok bruttó 350 ezer forintos csúcsdíjazásban részesülnek –, a milliós fizetési sáv azért a testületi tagok döntő többsége számára elérhetetlen marad.
Kép: jnszvarmegye.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
