Egy évszázadok óta feledésbe merült, késő középkori település maradványait tárták fel a szolnoki Damjanich János Múzeum szakemberei Szandaszőlős külterületén. Az ásatások során az egykori Nyénye falu temetőjét, illetve templomának alapjait is sikerült beazonosítani, ami kulcsfontosságú adatokkal szolgál a 15–16. századi alföldi településhálózat megismeréséhez.
A kutatás kezdetben csupán szórványos leletekre koncentrált, miután a terepbejárás során jelentős mennyiségű kerámiatöredék került a felszínre. A földmunkák, valamint az árkok és gödrök feltárása után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy egy egykori, mára teljesen elpusztult település központjában folyik a munka – adta hírül a Damjanich János Múzeum:
A helyszínen előkerült, jellegzetesen nyugat–keleti tájolású sírok vezették el a régészeket a falu templomához, amelynek fundamentumait a temetkezések közvetlen szomszédságában találták meg.
Dr. Kovács Péter, a múzeum Régészeti Osztályának vezetője elmondta: a szakemberek várakozásait messze felülmúlta a leletanyag, hiszen a szórványlelőhely helyett egy összefüggő középkori cintermet és templomhelyet sikerült feltárniuk.
A lelőhely pontos történeti azonosítását a korabeli írott oklevelek tették lehetővé.
A forrásokban fennmaradt birtokviták és a szomszédos településnevek összevetése alapján a kutatók igazolták, hogy a feltárt maradványok az írásos emlékekben utoljára 1548-ban említett Nyénye faluhoz tartoztak. A lelet együttes vizsgálata jelentős mérföldkő a Közép-Tisza-vidék kora újkori pusztásodási folyamatainak és a török hódoltság előtti településszerkezetének feltárásában.
Kép: Damjanich János Múzeum FB
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
