A nebulók általában azt szeretik jobban, amikor az évnyitó helyett az évzáróról mehetnek már haza. Megkezdődött a hosszú menet, ami egészen június 18-ig fog tartani. Szandán például 76 elsőst köszöntöttek.
Országszerte becsengettek az iskolákban, így Jász-Nagykun-Szolnok megyében is, a jól megérdemelt nyári vakáció után a diákokat várta az iskolapad. Szeptember első napján a gyerekek tele vannak várakozással, izgalommal, hogy mit rejteget számukra az új tanév.
Györfi Mihály adott helyzetjelentést az iskolakezdésről, így nézett most ki szeptember elseje, amit a diákok általában nem éppen szeretnek. „A mai nap sokak számára a folytatást jelenti, de vannak gyerekek, akiknek egy új mérföldkő e nap. A Szandaszőlősi Általános Iskolában 76 elsőst köszöntöttek, akikre új kalandok, élmények és barátok várnak.
Számukra nehéz az elszakadás a jól megszokott környezettől, de bátran mondhatom, hogy a legjobb helyen kezdik meg tanulmányaikat. Kiváló pedagógus kollégák fogják őket tanítani az olvasásra, számolásra. Öröm számunkra, hogy olyan tudással lesznek gazdagabbak, amely jó alapot jelent majd az élet bármely területén. Fontos, hogy minden diák a legnagyobb biztonságban érjen be az iskolába és a tanórák végén haza.
Sokan közlekednek elektromos rollerrel, ami nem teljesen veszélytelen, ezért a rendőr kollégák és a Safety-Hungary munkatársai egy bemutató keretén belül elmondják azokat a fontos információkat, amelyekre mindenképp figyelni kell a közlekedés során és a gyakorlatban is megmutatják” – fogalmazott bejegyzésében Györfi Mihály, aki eredményes tanévet kívánt a tanulóknak és a tanároknak is. Induljon a június közepéig tartó menet!



Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
