A képzőművészet, a zene, a költészet és a performatív művészetek határterületeit kutató összművészeti műhelynek ad otthont Jászberény augusztus 13. és 19. között. A harminckettedik alkalommal megszervezett ART CAMP Összművészeti Találkozó idei központi témája a rezonancia lesz.
A több évtizedes hagyományra visszatekintő találkozó a kortárs alkotóművészet sokszínűségét mutatja be, az érdeklődők napokon keresztül performanszokon, előadásokon, kiállításon és koncerten keresztül kapcsolódhatnak be az alkotótelep életébe.
A nyilvános közönségprogramok sora augusztus 15-én, szombaton 18 órakor kezdődik a Fürdő utcai Főnix Műhelyházban. Baji Miklós Zoltán In memoriam Föld! című interaktív performanszával a tavalyi, vízzel foglalkozó előadása után egy újabb őselemet emel a középpontba. Őt követi 19 órakor Kovács István Tetszhalott című akciója, amely a jelenkori társadalmi és egyéni létezés átmeneti állapotait és választási lehetőségeit dolgozza fel.
Az augusztus 18-i, keddi programblokk nemzetközi perspektívával nyit: 18 órakor Maciej Jurkowski-Lukas szobrász-építész és Magda Lukas tart vetített képes előadást A folyamat – Életünk menete címmel. Jászberény lengyel testvérvárosának szomszédságából érkező művészpár egy erdei művészeti műhely és galéria megépítésének tapasztalatait osztja meg a közönséggel. 19 órakor Nagy Zopán zajzenei és hangköltészeti kísérletei zárják az estét a Műhelyházban.
Az egyhetes alkotói munka gyümölcseit augusztus 19-én, szerdán 19:30-kor mutatják be a Lehel Film-Színházban. A találkozó anyagából rendezett REZONANCIA című tárlatot Nagy Nikolett Colette art director és kurátor nyitja meg. A kiállítás október 5-ig naponta 15 és 22 óra között lesz megtekinthető.
A fináléban 20:30-kor a szabad improvizációra épülő THE PASTORZ zenekar lép színpadra. A hattagú formáció a free jazz, a kísérleti zene és a nyers energiák találkozási pontjain teremt egyszeri zenei élményt.

Képek: Jászsági Térségi TV, Art Camp Összművészeti Találkozó
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
