Rendőrök jelentek meg a Hetényi Kórházban, hálapénz elfogadásával gyanúsítanak egy orvost

Gyanúsítottként hallgattak ki egy szolnoki kórházi orvost, miután a nyomozók hétfő délelőtt tetten érték, amikor a gyanú szerint pénzt vett át egyik betegétől. A rendőrség közleménye alapján az ügyben vesztegetés miatt indult nyomozás, a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése után.

A hatóság tájékoztatása szerint az érintett orvos 2026. június 29-én, délelőtt fogadott el pénzt egy ellátottól az egészségügyi szolgáltatás elvégzéséért. A rendőrség nemcsak az orvost hallgatta ki gyanúsítottként, hanem azt a beteget is, aki az ellátást követően jogtalan előnyt adott neki.

A Telex megkeresésére a szolnoki Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet megerősítette, hogy rendőri intézkedés történt a kardiológiai osztály egyik orvosával szemben. Az intézmény közölte, hogy a kardiológiai ellátás továbbra is biztosított, és a nyomozás érdekében együttműködnek a hatóságokkal.

Az ügyre Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter is reagált. Facebook-bejegyzésében azt írta: „az ilyen ügyekben nemcsak az egyéni felelősséget kell vizsgálni, hanem az intézményi felelősséget is. Az ilyen gyakorlatok általában nem egyetlen ember elszigetelt cselekményei: gyakran többen vesznek részt bennük, mások pedig — bár nem aktív szereplők — tudnak róla, mégis szemet hunynak felette. Ez elfogadhatatlan.”

A miniszter szerint erősíteni kell azokat a bejelentővédelmi és whistleblower-megoldásokat, amelyek biztonságos lehetőséget adnak a visszaélések jelzésére. Úgy fogalmazott: „A betegek, a tisztességes egészségügyi dolgozók és a magyar egészségügy érdeke is az, hogy ne legyen helye a korrupciónak, a hálapénznek és az ezek feletti hallgatás kultúrájának.”

A hálapénz elfogadását 2021 januárjától tiltja a törvény. Azóta nemcsak az egészségügyi dolgozó, hanem az is büntetőeljárás alá kerülhet, aki ilyen juttatást ad.

Kép: Hetényi Géza Kórház

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek