A szolnoki Tiszaligeti Élményfürdő újjáépítése, modernizálása az elmúlt évek egyik legnagyobb vitákat kiváltó és leginkább elhúzódó helyi beruházásává vált. Aligha kell az itt élők számára felidézni, hogy a projekt az eredetileg tervezett határidőkhöz képest milyen súlyos, többéves csúszást halmozott fel, majd végül idén márciusban döntött úgy a közgyűlés, hogy a sok korábban bejelentett időpont után megjelöl egy végleges dátumot, és június 19-én megnyitja kapuit a fürdőzni vágyó látogatók előtt. Akik gyorsan lecsaptak a lehetőségre, azok viszont a tesztüzem keretében korábban is bejárhatják és kipróbálhatják a komplexumot.
A beruházás hányatott sorsa az érintettek egybehangzó közlése szerint technikai problémákból és a gazdasági helyzet állapotából eredeztethető, legalábbis a nyilvánosság előtt ezek az indokok hangoztak el az utóbbi években. A nagyszabású beruházás, amely kezdetben 7,7 milliárd forintos költségvetéssel indult, majd 10 milliárdra duzzadt, országos szinten is jelentős fürdőfejlesztésnek számít, de a sajtóhírek egy idő után inkább a problémáktól voltak hangosak.
Kétségtelen, a projekt tervezési fázisa nem volt kellően alapos, a kivitelezés megkezdése után számos olyan rejtett műszaki gond és strukturális hiba bukkant fel a földmunkák során, amelyeket a korábbi felmérések nem jeleztek előre. A régi medencék és a föld alatti elöregedett közműhálózat bontásakor kiderült, hogy a talajszerkezet és a korábbi infrastruktúra állapota jóval rosszabb a vártnál, ez a helyzet pedig azonnali tervmódosításokat, pótmunkák kiírását és a folyamatok újratervezését igényelte, ami visszavette a rajtot.
Szintén helytálló, hogy a beruházás pont abba az időszakba csúszott bele, amikor a globális és a hazai építőiparban elszabadultak az anyagárak: az eredetileg kalkulált költségvetési keret a dráguló alapanyagok, például a vas, a beton és a gépészeti elemek, valamint a megugró munkadíjak miatt pillanatok alatt elégtelenné vált.

A beruházásnak a tervek szerint 2021 nyarára kellett volna révbe érnie, de Szalay Ferenc elhíresült, még polgármesterként tett nyilatkozata szerint még tavalyelőtt márciusban sem fejeződtek be teljesen a munkálatok, hozzávetőlegesen 90-95%-an volt kész a projekt. A vele készített nagyinterjúnk során tavaly ő is a koronavírus-járványra, majd a háborúra hivatkozott, szerinte ezért csúszott el a kivitelezési idő. „ (…) megállt a munka, majd amikor felgyorsulhatott volna, itt volt a háború, aminek hatására elszabadultak az energiaárak, az építőanyagok árai. Minden lényegesen többe került a ’19-es árakhoz képest. Így el kellett indulni a kiegészítő támogatásokért, az tizennyolc hónap volt – és ennyi az egész. Ezért nem lett kész időre a fürdő” – fogalmazott.
2024-ben a megyeszékhely önkormányzati képviselői hosszú idő után lehetőséget kaptak arra, hogy saját maguk tekinthessék meg a helyzetet, de ezzel sem lettünk igazán előrébb, Füle István alpolgármester augusztus közepén egy hivatali osztályvezetőre hivatkozva azt mondta a Szol24-nek, nem tudni még, hogy a helyiek számára végülis mikor lesz elérhető a strand.
A sokéves bizonytalanság, a tervezési és finanszírozási buktatók után épp ezért számít a mai nap, azaz június 8. mérföldkőnek számít a fürdő életében, hiszen a munkálatok elérték azt a készültségi szintet, hogy a nagyközönség is birtokba vehesse a létesítményt egy tesztüzem keretében a reggeli óráktól kezdődően.
Györfi Mihály polgármester napokkal ezelőtt a közösségi oldalán megosztott linkkel toborzott jelentkezőket, hiszen a részvételhez előzetes regisztrációra volt szükség. A tesztüzem idején a belépőjegy ára egységesen 500 Ft/fő, viszont fontos hozzátenni, hogy a próbaidőszak alatt még előfordulhatnak kisebb hibák, fennakadások. „Kérjük, a foglalás előtt figyelmesen olvassák el a regisztrációs felületen található feltételeket. Töltsük meg újra együtt élettel a Tiszaligetet” – mondta Györfi.
De ha már összegek – a fürdő alapszolgáltatásait biztosító teljes árú felnőtt napi belépőjegy 5900 forintba fog kerülni a külsős vendégek számára. Ezzel szemben a szolnoki állandó lakcímmel vagy Szolnok kártyával rendelkező lakosok jelentős kedvezményt kapnak a jegyárból, ők 3600 forintért vehetik igénybe a szolgáltatást, a kedvezmény érvényesítéséhez mindösszesen fel kell mutatni a pénztárnál a szolnoki lakcímkártyát vagy a Szolnok kártyát.

A fürdő vezetése a kiegészítő élményelemek használatát külön díjszabáshoz kötötte, amelyek megváltása független a vendégek lakóhelyétől. Azoknak a látogatóknak, akik a megújult csúszdaparkot is szeretnék igénybe venni, a normál belépőn felül egy 2000 forintos kiegészítő jegyet kell vásárolniuk. A wellness részleg és a szaunavilág használatának felára pedig egységesen 3500 forint lesz alkalmanként.
Éveken át csak ígéreteket kaptunk a nyitás dátumáról, miközben a városi strand hiánya komoly elégedetlenséget és persze turisztikai bevételkiesést okozott a megyeszékhelynek. Hivatalosan két hét múlva, június 19-én kapják vissza a szolnokiak és a környékbeliek a város ikonikus pihenőhelyét, pont a nyári főszezon kezdetén.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
