Magyarország valaha víznagyhatalom volt, ma viszont az Alföld szomjazik: a talajvíz szintje drasztikusan süllyed, a folyók vízhozama apad, a klímaváltozás pedig egyre hosszabb és perzselőbb aszályokkal sújtja a vidéket. A szakemberek egy radikális, mégis ősi megoldáson dolgoznak – vissza kell adni a területet a víznek –, a kérdés csak az, hogy le tudjuk-e bontani a jogi és szemléletbeli gátakat a vízgazdálkodásban egy élhetőbb jövő érdekében.
A Tisza vízgyűjtője az ország felét öleli fel, és majdnem ennyi embernek ad otthont, a vidéket mégis a krónikus vízhiány határozza meg. Ennek oka nem csupán az éghajlatváltozás. Legalább ennyire felelős az a történelmi léptékű beavatkozás, amellyel a folyószabályozások során leválasztottuk az ártereket a folyókról, a vizes élőhelyeket pedig szántóvá alakítottuk. Évtizedeken át az volt a parancs, hogy a vizet minél gyorsabban el kell vezetni a tájból. Az eredmény ma már jól látszik: amikor a legnagyobb szükség lenne rá, a víz már rég a határon túl hömpölyög.
A WWF Magyarország és helyi partnerei arra vállalkoztak, hogy bebizonyítsák: a víz nem ellenség, hanem a jólét alapja. Nagykörű példája jól mutatja, mit veszítettünk. A szabályozások előtt az itt élők gazdag, természetközeli ártéri gazdálkodást folytattak: a víz hozta a tápanyagot, virágzott a halászat, a legeltetés és az ártéri gyümölcstermesztés. Az idősebbek még emlékeznek a „Paradicsomkertre” – az 1970-es nagy árvíz előtt a kertekben őshonos alma-, körte- és szilvafák roskadoztak a terméstől, a szőlő és a zöldségfélék pedig elképesztő bőségben teremtek. Ezt a függetlenséget és jólétet kínáló világot próbálják most feltámasztani egy 300 hektáros mintaterületen, ahol a tiszai árhullámok vizét zsilip segítségével akár hónapokig is a tájban tudják tartani.
A látványos eredmények mellett azonban sok kérdés foglalkoztatja a gazdákat és a helyieket. A legkézenfekvőbb, hogy nem veszélyezteti-e a víz a szántókat. A jelenlegi művelési módok mellett sajnos sokszor igen, a víz gyakran valóban „ellenség”. A Jász-Nagykun-Szolnokban található nagykörűi Anyita-tavon például több mint harminc tulajdonos osztozik, és sokan közülük vizet nem tűrő szántót vagy faültetvényt gondoznak. A megoldás a tájhasználat megváltoztatása volna: szántó helyett legelő, gyümölcsös vagy vizes élőhely.
Felmerül az is, hogy miből élnek meg a gazdák, ha visszaengedik a vizet a tájba. A vízmegtartás azonban nem csak környezetvédelmi, hanem gazdasági program is. A nagykörűi mintaterületen a vízjáráshoz igazodó állattartás, valamint a helyi piacokra és a turizmusra épülő gyümölcsfeldolgozás jelentheti a jövőt – a cél, hogy a természetközeli gazdálkodás biztos megélhetést nyújtson.
A folyamat mégis rendre elakad a bürokrácia útvesztőiben, és ennek is megvan a maga oka. A jogi környezet ma az egyéni érdekeket védi: egyetlen tulajdonos vétója képes megakadályozni egy egész közösség vízmegtartási törekvéseit. A szakemberek szerint elengedhetetlen a szabályozás módosítása, hogy a vízhiány kezelésében a közösségi, többségi döntések is érvényesülhessenek.
A Felső-Tisza vidékén, a Beregben már egy szinttel tovább jutott a projekt. Itt a 2015-ben épült árapasztó tározót és a hozzá kapcsolódó csatornahálózatot használják arra, hogy ne csak a pusztító árvizeket, hanem a kisebb árhullámok éltető vizét is kivezessék a tájba. 2025 júniusában történelmi áttörést értek el: magánerdő-tulajdonosok és az állami erdészet hozzájárulásával a Tiszából kiemelt víz másfél héten át áramlott közvetlenül egy kőriserdőbe. Ez a beavatkozás – kiegészülve a csatornákba épített fenékküszöbökkel – képes megemelni a talajvíz szintjét, javítva ezzel az erdők állapotát és a környező mezőgazdasági területek vízellátását is.
Az ország kiszáradása csak akkor lassítható, ha felhagyunk a vízelvezetésre épülő szemlélettel. Ehhez nemcsak a gazdák gondolkodásának kell megváltoznia, hanem az agrártámogatási rendszereknek is: a kifizetéseknek a vízmegtartást és a fenntartható tájhasználatot kellene ösztönözniük. A víz ráadásul nem áll meg a parcellahatárokon, így a megoldásnak is közösnek kell lennie.
Ahogy a WWF szakértői figyelmeztetnek, gyorsan kell lépni, mert az időnk és a vizünk is fogy. A tét nem kevesebb, mint az Alföld jövője – hogy sivataggá válik, vagy újra virágzó Paradicsomkertté.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
