Az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület közösségi oldalán tegnap megjelent egy bejegyzés, amelyben a szervezet többek között Fejér Andor (Fidesz–KDNP) önkormányzati képviselőt és a Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsának elnökét tette felelőssé a hajléktalanellátás helyzetéért. Az egyesület szerint a probléma évek óta megoldatlan, és a városban érzékelhetően növekszik a hajléktalanok száma.
Az egyesület felsorolja, Fejér Andor feladatkörébe milyen szociális ellátási területek tartoznak – így a családsegítés, a gyermekjóléti központ, a hajléktalanok támogatása, valamint a szenvedélybetegek és fogyatékkal élők nappali intézményei is. A szervezet kifogásolja, hogy a tanácsnok nem tett érdemi lépéseket a helyzet rendezésére, miközben a nyári hónapokban a közterület-felügyelet fokozott jelenléte jelentette az egyetlen kézzelfogható eredményt.
A Facebook-posztban konkrét vádakat is megfogalmaztak: az Agóra szerint Fejér Andor leváltatta az ellátórendszer vezetőjét, miután az részletesen beszámolt a hajléktalanhelyzetről, valamint egy közösségi program elindításán dolgozott Dr. Sámson László tanácsnok kezdeményezésére. Az Agóra azt is állítja, hogy kevés a szociális munkás, alacsonyak a bérek, valamint a javasolt programok rendre elakadnak a Fidesz-frakcióban és a hivatali egyeztetéseken.
A poszt szerint Fejér Andor nem vesz részt a közös munkában, amikor Dr. Sámson László, aki a szociális és közbiztonsági ügyekért felel, együttműködésre kéri. Az egyesület értékelése alapján a hajléktalankérdés így politikai eszközzé vált, amelyet egyes kormánypárti képviselők a polgármester, a jegyző, az ellenzék és más tanácsnokok bírálatára használnak.
A közlemény végén hangsúlyozzák: átláthatóbb működést, valódi párbeszédet és hatékonyabb megoldásokat szeretne látni Szolnokon.
A teljes bejegyzés elérhető az Agóra Egyesület Facebook oldalán.
Kép: illusztráció/Pixabay
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!