Szeptember 11-én mutatkozott be az RTL+ legújabb sorozata, a Bróker Marcsi. A széria valós eseményekből indul ki, de fiktív elemekkel egészíti ki a karakterek és a cselekmény belső világát. A történet középpontjában Dobrai Sándorné Nagy Mária, közismert nevén Bróker Marcsi áll, aki egy utazási iroda álcája mögött több mint 12 milliárd forintos piramisjátékot szervezett. Már a sorozat első részéből világosan kiderül, hogy nem a botrány, hanem a szereplők emberi motivációinak bemutatása áll a középpontban.
Az első rész története szerint a középkorú Marika évtizedek óta ugyanabban a karcagi bankfiókban dolgozik, ám nem kap előléptetést. A kudarc miatt úgy dönt, maga mögött hagyja a munkahelyet, és más úton próbál boldogulni. Úgy érzi, hogy tudását és tapasztalatát saját vállalkozásban kell kamatoztatnia, ezért új karrierbe kezd.

A széria már az első epizódban váltogat a múlt és a jelen között: míg a kilencvenes évek végi Magyarország vidéki mindennapjai adják a háttérvilágot Marika újrakezdéséhez, addig 2016-ban már a rendőrség kezén látjuk a főszereplőt. A letartóztatás jeleneteiben meglepő kettősség rajzolódik ki: a nő nem összetört, hanem vidám, közvetlen, barátságos. Ez a kontraszt azonnal felkelti a néző figyelmét, és sejteti, hogy nem egy egyszerű bűnügyi történetről van szó, hanem egy sokkal árnyaltabb karakterdrámáról.
Herendi Gábor rendező tapasztalt kézzel mozgatja a történetet, magabiztosan és profi módon építve a jeleneteket – nem véletlen, hiszen a Valami Amerika-filmek, a Toxikoma és a Futni mentem is az ő nevéhez fűződnek. Már sokszor bizonyította, hogy képes szórakoztató történeteket teremteni, miközben a karakterek mélyebb rétegeit is érzékelteti.

A karakter megformálásában Bacskó Tünde játéka kulcsszerepet játszik. A színésznő egyszerre mutatja meg Marcsi barátságos, csacsogó, mindenkit ismerő oldalát, és azt a határozott profizmust, amely a szakmai tudásából és erős jelleméből fakad. Remekül egyensúlyoz a karrierben többre vágyó, ambiciózus nő és a családcentrikus anya között. Bacskó hitelesen hozza azt a kettősséget, amely miatt a néző egyből szimpatizálni kezd a karakterrel. Aki figyelte a közelmúlt magyar filmjeit, láthatta őt legutóbb Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjében, ahol egy kisebb mellékszerepben tűnt fel – itt azonban bizonyítja, hogy a főszerepléssel is simán elbír.
Marika férjét Thuróczy Szabolcs alakítja, aki a nyitóepizódban még viszonylag kevés játékidőt kap. Thuróczy egy olyan támogató családfőt formál meg, aki folyton új vállalkozásokba fog, egész életében kereste az áttörést – most úgy tűnik, megtalálta egy apró food truck formájában. A színész karizmatikus jelenléte itt is működik, még ha egyelőre visszafogottabb formában is. Legutóbb Till Attila ‘És mi van Tomival?’ című filmjében nyújtott lehengerlő alakítást: egy alkoholistát formált meg, akit leginkább a nyers őszinteség és az élet iránti szeretet kettőssége jellemzett. Most hasonló kihívás vár rá, amikor egy vidéki férfi hétköznapjait kell életszerűvé varázsolnia.

A mellékszereplők közül feltétlenül említést érdemel Tóth Zsófia, aki a sorozatban Marika lányát játssza. Érdekesség, hogy az És mi van Tomival? című filmben is Thuróczy Szabolcs lányát alakította, most azonban egy teljesen más karaktert kell megformálnia. Zsófi a makacs, ugyanakkor szeretetteljes lányt mutatja meg, aki figyel a szüleire, még ha nem is mindig ért velük egyet. Játéka őszinte, természetes, és sokat hozzátesz ahhoz, hogy a családi kapcsolatok ne csak háttérelemek legyenek, hanem valódi drámai réteget adjanak a történethez.
Az első epizód egyik legnagyobb erőssége, hogy képes egyszerre több érzelmet is kiváltani a nézőből. Egyik pillanatban együtt érzünk a nővel, aki nem éri be a középszerűséggel, a következőben peidg már bilincsben látjuk, és a néző még nem is érti igazán, hogy hogyan fajult idáig az élete. Ez a bizonytalanság tartja fenn a feszültséget, és előrevetíti, hogy a folytatásban még több dilemmával kell majd szembenézni.

A vizuális és zenei elemek szintén hozzájárulnak a hangulathoz. A kilencvenes évek magyar vidéki miliője csakúgy árasztja magából a régi idők varázsát, amin a Carpe Diem Álomhajója csak hab a tortán. A dal az események kontextusában egyszerre ironikus és nosztalgikus, tökéletesen illeszkedik a sorozat stílusához, és megalapozza a néző számára Marika karakterének komplex hangulatát.
Összességében elmondható, hogy a sorozat kifejezetten erős indítással kezdett. A színészi játék hiteles, a korszakokat idéző díszletek gondosan megtervezettek, a történet felvezetése sok izgalmat ígér. A folyamatos idősík-váltások néha ugyan kicsit megtörik a sorozat lendületét, de közben fokozzák a feszültséget. A fikció és a valóság keveredése szintén tudatos alkotói döntés: egyes jelenetek talán erősebben dramatizáltak a kelleténél, de ezek révén válik a sorozat igazán szórakoztatóvá és széles közönség számára befogadhatóvá.
A Bróker Marcsi első epizódja tehát nemcsak egy hírhedt magyar bűnügy feldolgozása, hanem olyan sorozatkezdés, amely egyaránt épít a feszültségre, a karakterdrámára és a társadalmi kontextusra. A nézők nem egy hideg pénzügyi történetet kapnak, hanem egy emberi sorsot, amelyben egyszerre van jelen a család szeretete, az ambíció és a felelőtlenség. Már az első rész is világossá teszi: itt nem csupán arról van szó, hogyan működött egy piramisrendszer, hanem arról is, hogyan tudta egy kedves, közvetlen és szakmailag profi nő elérni, hogy emberek százai bízzanak benne vakon. Ez a nézőben is felveti a kérdést: Mennyire alapozzuk döntéseinket szimpátiára, és mennyire figyelünk arra, mi áll a kedves szavak és a barátságos mosoly mögött?
Képek: rtl.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!