Vasúti kocsikat fosztogatott Szolnokon a fiatal férfi

Megosztás

A fiatal férfi kilencmilliós kárt okozott a vasúttársaságnak. Hihetetlen, de összesen huszonkét alkalommal sikerült véghezvinnie bűncselekményeit, mire lebukott. Egy fiatalkorú társa is segített neki a fosztogatásban.

A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki összesen több, mint 9 millió forint értékben lopott kábeleket vonatokból – adta hírül a megyei főügyészség.

A vád szerint a 30 éves szolnoki férfi a 2024. január 2-a és szeptember 10-e közötti időszakban 22 alkalommal jelent meg a szolnoki vasútállomás „finomrendező pályaudvarán”. A férfi az ott álló személyszállító vasúti kocsikat felnyitotta, a vasúti kocsikba behatolt, ahol a lámpatesteket leszerelte, majd a kocsik elektromos hálózati kábeleit az elektromos belépési pontoktól egészen a lámpatestekig, illetve más elektromos fogyasztókig, a magával vitt vágóeszközökkel kivágta, illetve kiszakította, majd a kocsinként 322.690 Ft értékű elektromos vezetékeket ellopta.

A cselekményeket követően a vezetékekről a férfi a műanyag borítást levágta, illetve leégette, a fémkábeleket pedig értékesítette. A vádlott cselekményeit összesen 9.035.320 forint értékre követte el.

A férfi 3 alkalommal egy fiatalkorú fiút is rávett arra, hogy nyújtson segítséget számára az elektromos vezetékek eltulajdonításában oly módon, hogy a helyszín közelében figyeléssel biztosítja cselekményei zavartalan végrehajtását. Mindezekre tekintettel a férfit nem csak lopással, hanem kiskorú veszélyeztetésével is vádolja az ügyészség.

Az ügyészség vádiratában a visszaeső – jelenleg más ügyből kifolyólag jogerős szabadságvesztés büntetését töltő – férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását, míg fiatalkorú társával szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és pártfogó felügyelet alkalmazását indítványozza. Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog döntést hozni. (Kép: Magyarországi Ügyészség)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek