Az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy megszünteti együttműködését a Szolnok 2024 frakcióval és kezdeményezi abból Dr. Sámson László önkormányzati képviselő kilépését.
Az egyesület közleményében elsőként felidézték a megalakulásuk fő céljait, a társadalmi párbeszéd és a város fejlődésének elősegítését.
2023 őszétől aktívan részt vettek az ellenzéki kerekasztal munkájában és támogatták az összefogást, most azonban úgy fogalmaznak, a választások után az új képviselő-testület és a polgármester első száz napja alapján egyértelművé vált, hogy a városvezetés döntései és irányvonala nem egyeztethető össze az Agóra szellemiségével.
Szerintük folyamatosan aggodalmukat fejezték ki a város jelenlegi irányításának fenntarthatóságával és fejlődési lehetőségeivel kapcsolatban. Úgy látják, hogy a városvezetés módszerei nem biztosítják Szolnok számára a kívánt előrelépést.
Teljesen véletlenül, pont a tegnap megjelent interjúnkban kérdeztük a polgármestert az első száz nap kihívásairól, amire azt válaszolta, „fontos mérföldkő, Szolnokon olyan még nem fordult elő, hogy egy ellenzéki polgármester mellett kormánypárti többség van. Ez egy olyan együttműködést ró a tizenhét fős közgyűlésre, hogy minden döntsésnek egy együttműkődési kényszere, konszenzuskényszere van.”
A közös munka megszűnésével az egyesület döntött arról, hogy Sámson László kilépését kezdeményezi a Szolnok 2024 frakcióból, a meghozott döntésről Györfit előzetesen tájékoztatták. Az Agóra ezzel nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jövőben külső támogatóként segítse Szolnok fejlődését, de ezt kizárólag a város érdekeit szem előtt tartva kívánja megtenni.
A kilépéssel kapcsolatban hamarosan megkérdezzük a polgármestert is.
Kép: Györfi Mihály Fb
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!