Simán nyert a Szolnoki Dózsa, bent van a négyes döntőben

Megosztás

A Tisza parti gárda a szombati, hazai visszavágón rendkívül simán, összesen hét góllal verte meg a Vasas együttesét, ami azt jelenti, hogy kettős sikert aratott a pénteki, első összecsapás után, amikor vendégként 12-11-re győzedelmeskedtek. A négyes döntőt december 14-15-e környékén rendezik.

Nem volt meglepetés, hogy hatalmas érdeklődés mellett fogadta a Vasast a Dózsa, hiszen a csapat jelenlegi formája vonzza a szurkolókat, különösen persze akkor, ha a Magyar Kupa négyes döntője a tét. Az első találkozón Szolnok egygólos előnyt szerzett a fővárosban.

A Szolnok az első negyedben fölényesen indított, a Vasas nem tudott lépést tartani a hazaiakkal. A második negyed közepére már 6–0-ra vezetett, amit Sélley-Rauscher Domonkos tört meg a Vasas részéről, de a Dózsa rögtön válaszolt, tovább nyomva az iramot.

Az uszodát betöltő energikus hangulat csak fokozta a hazaiak lelkesedését, Teleki András például két védő között húzta a kapuba a labdát. A nagyszünetre maradt a hatgólos különbség, és a Vasas számára már óriási kihívás volt felzárkózni 8–2-es hátrányból.

A harmadik negyed kezdetén Gábor Lőrinc brutális szabálytalansága miatt kiállítást kapott, így a Szolnok büntetőhöz és négyperces emberelőnyhöz jutott, amivel eldőlt a meccs.

A vendégek támadásai egyre gyengébbek lettek, miközben a hazai csapat sorra szerezte szebbnél szebb góljait a lelkes szurkolók nagy örömére. A harmadik negyed közepén már 12–2 volt az állás, miután Cseh Maxim lövése Mizsei Márton alatt becsúszott a kapuba. A Vasas próbálta menteni a helyzetet, négy gólos sorozattal enyhítette vereségét, bár így is 16–9-es vereséget szenvedett.

Végül a Szolnok kettős győzelemmel bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ahol már biztos helye van a címvédő FTC-nek, a további két visszavágóra pedig az este folyamán kerül sor.

Kép: Györfi Mihály Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek