Remekül helytálltak a fiatalok a II. Jászsági Állatvédelmi Versenyen

Megosztás

Október 4-én, az Állatok Világnapja alkalmából rendezték meg a második Jászsági Állatvédelmi Versenyt, amelynek a Jászberényi Állat- és Növénykert adott otthont. A három fős csapatok különböző feladatokban mérkőztek meg, többek között állatvédelmi kvízekben, szójátékokban, plakátkészítésben és versírásban. A feladatok célja a felelős állattartás és az állatgondozás fontosságának megismertetése volt.

A versenyen 14 csapat vett részt 12 jászsági általános iskolából, a 4. és 8. osztály közötti diákok képviseletével.

Az eseményt a Jászberényi Rendőrkapitányság, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Polgárőr Szövetség, Jászberény Város Polgármesteri Hivatala és a Jászberényi Állat- és Növénykert közös szervezésében tartották meg.

A harmadik helyezést a Jászsági Általános Iskola IV. Béla Tagintézménye érte el, második lett a Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és AMI, míg az első helyet a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola szerezte meg. A Szent György Katolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI különdíjban részesült a versenyen az Állatok Világnapja tiszteletére írt verséért.

Budai Lóránt, Jászberény polgármestere megköszönte a szervezést Orosz Tibor r. főtörzszászlósnak, a lebonyolításhoz nyújtott segítséget az Országos Polgárőr Szövetségnek és a Jászberényi Rendőrkapitányságnak, valamint minden segítőnek, diáknak és pedagógusnak az együttműködést és a felkészítést.

Kép: police.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek