Mészárosné Vas Márta lemondott, távozik a jászberényi tankerülettől

Megosztás

Több forrásunk egybehangzó információi után hivatalos megerősítés is érkezett, miszerint távozik a Jászberényi Tankerületi Központ szakmai helyettese, Mészárosné Vas Márta, aki a hírek szerint iskolaigazgató lesz Jászapátin. A tankerület módszereiről és hatalmi trükközéseiről több alkalommal beszámoltunk már, tavasszal Jászberényben, néhány héttel ezelőtt pedig Jánoshidán volt botrány az iskolaigazgató megválasztása körül.

A Szol24 több, egymástól független forrástól egyaránt úgy értesült, hogy a 2019-ben, illetve az idei önkormányzati választás során is a Fidesz-KDNP színeiben Jánoshidán polgármesterjelöltnek induló Mészárosné Vas Márta a felmondási idejét tölti a Jászberényi Tankerületi Központnál, ahol szakmai helyettesként dolgozott. Bár a tankerületi igazgató Zsemberi Zoltán, sok pedagógus szerint a konkrét vezetői feladatokat Mészárosné látta el.

A szerkesztőségünket megkereső pedagógusok rendszerint átpolitizált iskolákról, toxikus légkörről beszéltek, vannak, akik már a tanáriban sem mernek beszélgetni. Áprilisban számoltunk be róla, hogy egy jászberényi iskola kapcsán lényegében a tankerület egyértelművé tette, „előre kinyilatkoztatták”, hogy ki a jelöltjük, majd hasonló botrány alakult ki júliusban Jánoshidán: a Petőfi Sándor Általános Iskola szeretett és kedvelt igazgatója, Szabó Péter nem kapott további bizalmat, helyére pedig Mészárosné jelöltje érkezett. A település nem hagyta annyiban az igazságtalannak ítélt helyzetet, demonstrációt tartottak, illetve a Belügyminisztériumhoz is eljutottak, de a petíciójukat (236 aláírást) Pócs János országgyűlési képviselő „kompetencia híján” nem kívánta átvenni.

Tavaly decemberben szintén megírtuk, hogy a tankerületi fenntartású jászberényi iskolák igazgatóival közölték, hogy az ellenzéki önkormányzat által szervezett rendezvényre a diákok nem mehetnek el, azaz letiltották a közösségépítő játékokokból, közös beszélgetésből és uzsonnából álló, teljesen politikamentes programon való részvételt. 

Információink szerint Mészárosné Tavasz Ferencet váltva a Jászapáti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában folytatja a munkáját iskolaigazgatóként. E-mailben kértünk tájékoztatást a tankerülettől, ma reggel megerősítették, hogy július 17-én lemondott szakmai vezetői megbízásáról.

Megkerestük Illés Gergőt, aki októberben lép hivatalba Jászapáti városának polgármesterként: szerinte a szakmai döntéseket, mint korábban sokszor már, még mindig felülírják a politikai alkuk és érdekek. „Szeptember közeledtével egy ilyen jellegű váltás nem szolgálja a tantestület és a jászapáti gyermekek nyugodt tanévkezdését” – kommentálta a váltást. Egyébként egy, a Fidesz-KDNP színeiben önkormányzati képviselőként a testületbe be nem jutott jelölt is készülhet szeptembertől az igazgató-helyettesi pozícióra a településen.

Kép: jku.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek