Már biztos: újabb három településen zárták be a postákat

Megosztás

A sors iróniája, hogy a Fidesz-kormány azokon a lakosokon rúg a legnagyobbat – a kistelepüléseken élőkön -, ahol egyébként a legerősebb a támogatottsága. A tendencia egyértelmű, bezárt kórházi osztályok, bezárt iskolák, bezárt posták, bezárt boltok, régóta betöltetlen háziorvosi praxisok, az elmúlt 14 év termése.

Ahol még működik a postahivatal vagy postapont, a legkevésbé sem érezhetik biztosnak a lábuk alatt a talajt a dolgozók és a lakosok sem, ha kistelepülésen laknak, mert bármikor ők lehetnek a következők egy újabb megszorításnál.

A becsukott hivatalok helyett mobilposta fog működni, ám van, ahol csak naponta 20 percig lesz nyitva. Újabb három településről derült ki, hogy a hónap elejétől bezárt a posta – derül ki az RTL Híradójából.

Bár a Nógrád megyei Ecsegen az önkormányzatnak és egy helyi vállalkozónak is felajánlották, hogy vigyék tovább a postát, ám olyan kevés pénzt ajánlottak érte, hogy nem érte meg elvállalni. A bezárt postahivatalok helyett mobilposták fognak működni, ám ezek lényegesen rövidebb ideig fognak működni, Ecsegen például naponta alig több mint egy órán át, de például a Komárom-Esztergom megyei Únyon csak 20 percig.

Mint korábban mi is megírtuk, augusztus elsejével mintegy száz postahivatalt zártak be költségracionalizálásra hivatkozva. Bár a sajtó szerette volna megtudni, hogy hány hivatalt érintenek a bezárások, hányan veszíthetik el emiatt az állásukat, valamint azt is, várhatók-e újabb bezárások, de a Magyar Posta nem volt hajlandó válaszolni a Hvg.hu kérdéseire. Ez sem túl jó jel, de meg sem lepődünk rajta.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek