A történelem szerelmesei és lelkes lokálpatrióták gyűltek össze október 28-án szombaton a szolnoki Várkapu Látogatóközpontnál abban a reményben, hogy végre belülről is megnézhetik Kertész Róbert régész-történész vezetésével a sok kritikával illetett építményt. A helyszínen nagy meglepetés ért mindenkit, ugyanis a korábbi ígéretekkel ellentétben mégsem nyitották ki a kapukat.
Balesetveszélyre hivatkozva mégsem adott engedélyt a kivitelező, ezért a szűk létszámú érdeklődő pontosan azt a kordonokkal díszített várképet kapta, amit általában lát, ha áthalad a Nyáry Lőrinc hídon.
„Az a helyzet, hogy a kivitelezőt megkérdeztem, hogy szeretnénk bemenni, és mivel munka folyik a területen, ehhez nem járult hozzá. Ha baleset történik, ő lesz a felelős mindenért. Még nem látogatható ez a történet” – ezzel a felütéssel indította a téma szakavatottja, Kertész Róbert régész-történész a szombat délutáni „kihelyezett” előadását a Látogatóközpont előtt.
Még júniusban arról írtunk, hogy a támfal már áll, de a kaputorony környéke rettenetes állapotban van.
A projekt 2015-ben kezdődött, amikor az önkormányzat úgy döntött, hogy szeretné fejleszteni a várterületet. Ennek nyomán Kertész elkészített egy 40 oldalas, előzetes koncepciót, amit a városvezetés elfogadott.
A 2019-ben kezdődő munkálatok során a kaputorony elkészült, de a vár környezete még mindig hagy kivetnivalót maga után, ennek ellenére tavaly a szolnoki Várkapu Látogatóközpont lett az év középülete.
„A szolnoki vár egy óriási érték” – szögezte le Kertész, aki elmondta, nagy probléma volt, hogy semmi nem látható a régmúltból, pontosabban semmi nem emlékeztet arra, hogy a környéken valaha vár állt. Az építmény 1811-ig létezett régi formájában, akkor a városháza építése során a vezetőség úgy döntött, lebontják a kaputornyot, a köveiből pedig felépítik a hivatalt.
Természetesen a történelmi kitekintés sem maradt el. A törökök néhány nap alatt elfoglalták a területet, ezért meglehetősen negatív a megítélése Szolnoknak a történeti közgondolkodásban. Kertész példaként hozta fel az Egri csillagokat, amiben a szolnokiak árulóknak, gyáváknak vannak titulálva, pedig komoly okai voltak annak, hogy mindössze lelassítani sikerült a török csapatokat.
A várvédő katonák alig néhány százan maradtak, ugyanis kiütéses tífusz tört ki, kevesebb, mint a felére olvadt a hadra fogható férfiak száma. Ahogy Kertész fogalmazott, „nem volt esélyük, akkor sem, ha Dobó István van itt.” Élőerő hiányában, úgy, hogy egy négyterületű, síkvidéki várról van szó, valóban egyértelmű, hogy a túlerőben lévő törökök elfoglalják azt és indulnak tovább Eger felé.
A Várkapu Látogatóközponttal egyúttal nem titkolt céljuk, hogy az előbb említett negatív képet megfordítsák, bár a jelenkori közvélemény hangos nemtetszését fejezte ki nemcsak az épület jellege, kinézete, vagy a hatalmas vasbetonfal, de az elhúzódó munkálatok miatt is.
Csak néhány hozzászólás a Facebookról a több száz elégedetlen komment közül:
„Ehhez a beruházáshoz kapcsolódik egyébként bármilyen egyéb turisztikai attrakció, vagy bármilyen fizetővendég-vonzó látványosság, szolgáltatás?”
„Köszönjük a kegyelmes legfőbb méltóságos vezér főispánnak és népi zenekarának a családok és a pór nép nevében!!!”
„A legszebb a Damjanich szobor!”
Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó: talán közhelyes mondás, de az biztos, hogy nem segít a látogatóközpont egyébként is megtépett reputációján, ami ráadásul egy turisztikai látványosságnak szánt komplex beruházás, ha meghirdetnek egy belső bejárási lehetőséget, amiből egy kordonok mögötti nézelődés lesz, egy kétségtelenül érdekes és informatív történelemórával egybekötve.
„Az épület nemcsak demonstrálja az egykori kaputorony helyét, hanem ez egy kiállítóhely. Ez a kiállítás már készen van, arra vár, hogy a környezet elkészüljön – árulta el Kertész. Hozzátette, „nagyon nehéz elmondani azt a látványt, ami fent fogadja a látogatót.”
Valóban, elmondani tényleg nehéz lenne, ahogy hosszú időn át, úgy most is a türelmes várakozásé és a képzeleté lett a főszerep. A kivitelező az év végére ígérte a vár környezetének teljes elkészültét.
