Nagy ütemben épül az Aldi, ebből bárki meglátja, még idei nyitás lesz

Megosztás

Óriási lendülettel épül az Aldi Szolnokon a volt Domus Áruház helyén. A helyszínen azt mondták, hogy még az idén át akarják adni az áruházat.

– Talán december közepére tervezik az átadást – mondta egy közeli kisboltban az eladó. Amikor felvetettük, hogy igencsak fel kell kötni az alsóneműt, mert erős konkurencia lesz, azt felelte, túléltük mi a Szövetséget is.

Ez egy szintén közeli áruház – volt. Ma már csak az épülete létezik, nincs benne semmi, a bolt helye évek óta üresen áll.

Nagy tempóban épül az új üzlet, mindenki serényen dolgozott ottjárttunkor kint és bent is. Az épület mögötti területeten éppen árkot ástak, és a szomszédos parkoló is nagy erőkkel épült.

Az építést irányítónak látszó szakemberek is jöttek-mentek, alaposan megnéztek mindent.

– Itt ezt még majd fel kell bonatni – mutatott egy járdaszakaszra egyikük.

Egy munkás szerint azt szeretnék, ha még az idén átadhatnák az új Aldit Szolnokon.

Mint hallottuk, hogy az emeleten mi lesz, azt állítólag még az épület tulajdonosa sem tudja. Mindenesetre a régi lépcsőfeljárót megszűntethették, mert mint megtudtuk, mozgólépcső visz majd fel a második emeletre, ami minden bizonnyal szintén nem marad majd üresen.

Várhatóan nagy érdeklődés övezi majd a nyitást, a környékbeli idősek nagy örömére. Ők már évek óta vágytak arra, hogy legyen egy bolt a Szolnok ispán körúti lakótelep tőszomszédságában, mert az ugyancsak nem túl távoli piacot nem nagyon részesítették előnyben vásárlásaik során.

A parkolóépítésbe is belehúztak ám!

Kapcsolódó cikkek