Több száz gyerek és felnőtt verekedett össze az egyik középiskolában – videó

Hatalmas botrány az oktatási intézményben, még egy rendőrt is megütöttek.

Legalább kétszáz szülő és gyerek verekedett össze egy alternatív középiskolában szerdán az Egyesült Államokban, Louisiana állam székhelyén, Baton Rouge-ban – közölték a helyi hatóságok.

A tömegverekedésben egy rendőr is megsérült és kórházba került, tíz diákot pedig letartóztattak. Casey Rayborn Hicks, helyi seriff hivatalának szóvivője elmondta, hogy a rendőrséget reggel 8 óra 15 perckor riasztották egy verekedéshez a Baton Rouge-i Readiness Superintendent’s Academy középiskolába, amely egy alternatív tanintézmény magatartási problémákkal küzdő diákok számára.

A hatóságok becslése szerint kétszáz ember vett részt az iskola udvarán zajló tömegverekedésben. „Egy rendőrt arcon ütöttek, és valószínűleg meg is harapták, törött csípővel és fejsérülésekkel szállították kórházba” – közölte a szóvivő.

A Baton Rouge-i seriff hivatala tíz diákot vett őrizetbe, a többi között hatóság elleni erőszak, rendbontás, az iskola rendjének megzavarása és intézkedésnek ellenállás vádjával.

Az egyelőre nem világos, hogy mi váltotta ki a tömegverekedést, de a hatóságok egy lőfegyvert is találtak az iskola előtti füves területen. (via Hvg)

Kapcsolódó cikkek