Alig több mint egy hete közlekedik az újranyitott vasútvonalon a motorvonat, a MÁV pedig igyekszik az elérhető legjobb kényelemről gondoskodni az utasok számára, persze a lehetőségekhez mérten. Szinte mindig légkondicionált motorvonattal utazhattak, ám annak klímája most látványosan megadta magát.
Nem sokkal dél után túlmelegedett és kigyulladt a Dombóvárról Komlóra tartó személyvonat klímája. Az utasok pótlóbusszal jutottak el Komlóra. A MÁVINFORM szerint a visszafelé útra tervezett személyvonat helyett is pótlóbusz közlekedett.
A komlói vasútvonalon három év után, augusztus elején indult újra a személyforgalom. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szimbolikus vasutas népünnepélyt szervezett augusztus 1-jén Komlóra. A rendezvény egyszerre volt a vasútbarátok országos találkozója és Lázár János miniszteri hagyatékának rituális megsemmisítése.
2024-ben kiderült, hogy a minisztérium el akarja bontani a vasútvonal városon belüli szakaszát, a bontást pedig Komló fideszes polgármestere, Polics József kérte. A 444.hu alábbi képe az ominózus vonatjáratot mutatja néhány nappal korábban, a borítókép illusztráció, egy másik tűzesetnél készült tavaly.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
