Magyar Péter és Pócs János a közösségi médiában üzent egymásnak, a vita Áder Jánosra is kiterjedt

Újabb nyilvános szóváltás bontakozott ki a közösségi médiában Magyar Péter miniszterelnök és Pócs János fideszes országgyűlési képviselő között. A vita ezúttal a Fidesz parlamenti szerepvállalását érintő kritikákkal kezdődött, majd Áder János korábbi köztársasági elnök állami juttatásaira és a számára biztosított ingatlanokra is kiterjedt.

Magyar Péter egy közösségi médiás bejegyzésében az „ellenzéki Fidesz” eddigi parlamenti teljesítményét bírálta, minősítésképp pedig külön kiemelte Pócs János személyét.

A jászsági képviselő erre reagálva azt írta közösségi oldalán, hogy hallotta, a miniszterelnök ismét megemlítette őt a Facebook-oldalán, ugyanakkor állítása szerint nem tud válaszolni neki, mert letiltotta. Bejegyzését azzal zárta: „Hétfőn találkozunk.”

A szóváltás ezt követően Áder János korábbi köztársasági elnökre terelődött. Magyar Péter a közösségi médiában az egykori államfő állami finanszírozását bírálta. Azt állította, hogy Áder János egy adófizetői pénzből fenntartott, 720 négyzetméteres villát használ, miközben két saját ingatlannal is rendelkezik.

A Magyar Péter által említett villa

Emellett kifogásolta az egykori köztársasági elnöknek biztosított egyéb juttatásokat, köztük a rezsiköltségek, a személyzet, a szolgálati gépkocsi, a sofőr, a titkárság és a havi juttatás finanszírozását. Bejegyzésében a Kék Bolygó Alapítvány működésére és támogatására is kitért, hozzátéve, hogy szerinte „ez még csak a történet eleje”.

Pócs János rövid bejegyzésben reagált a felvetésekre, amelyben kiállt a volt köztársasági elnök mellett. A fideszes politikus mindössze annyit írt: „El a kezekkel Áder Jánostól!”

Fotók: Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek