Sinka Judit évtizedek óta a jászsági kultúra fontos szereplője, aki nemcsak a színház, hanem a társadalmi problémák felé is nyitott szemmel fordul. A tantermi színház segítségével a diákok közvetlenül találkoznak a bullying, az indulatkezelés, a szegénység vagy a szexuális felvilágosítás kérdéseivel, olyan témákkal, amelyek a hivatalos iskolai tananyagból gyakran kimaradnak. Nem könnyű vidéken kulturális projektbe kezdeni, ennek ellenére úgy véli, érdemes csinálni. Vele beszélgettünk otthonában a művészet és politika viszonyáról, főváros és nem főváros-ellentétről, sztereotípiákról, szervezési kihívásokról és emlékezetes jászberényi előadásokról.
– Hogyan és mikor kezdődött a színház iránti vonzalmad?
A ’90-es évek elejére datálható. A kislányom akkor nyolcéves volt, amikor megláttam egy hirdetést: napközis drámapedagógiai foglalkozást indítanak. Ez volt a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, korábban Kerekasztal Társulás. Angol-brit módszerrel tanították a drámapedagógiát, ezt Kaposi László hozta Magyarországra. Tíz évig jártunk minden második héten Gödöllőre vagy a Marczibányi térre, nyaranta pedig táborba. Nálunk tényleg tábortól táborig telt az év, mert később a kisfiam is csatlakozott.
Ezek az évek átformálták a gondolkodásomat arról, hogy milyen szerepe lehet a színháznak a gyerekek életében és hogyan lehet nagyon érzékeny témákat úgy feldolgozni, hogy azok megérintsék a fiatalokat.
– Ami a beszélgetésünk egyik fő tárgya, az egy különleges formátum, mégpedig az osztálytermi, vagy tantermi színház hazai jelenléte. Mi az, amit ez a műfaj másképp vagy jobban tud, mint a hagyományos közeg?
Olyan témákkal foglalkoznak, amelyek mélyen rendszerkritikusak, emberi problémákat feszegetnek. Bullying, indulatkezelés, szexuális felvilágosítás, mind nagyon izgalmas és fontos. Volt olyan 16 éves lány, aki egy előadás után egyszerűen felállt és azt mondta: „Én bántalmazó is vagyok, meg bántalmazott is.” Ettől megáll a levegő. Ilyenkor érzed, mennyire szükség van erre a műfajra.
A felvilágosítás ma szinte teljesen eltűnt az iskolákból, pedig óriási szükség lenne rá. A SzexEd előadás például egyszerre fiziológiai-biológiai oktatás és nagyon vicces kapcsolatépítő előadás. Megmutatja, hogyan kell udvarolni, hogyan kell elfogadni a másikat és ha odáig jut a kapcsolat, hogyan lehet a szexet is minőségi módon megélni. Én nagyon szeretem, mert sok tabut kezel természetesen.
Másik visszatérő téma az indulatkezelés. Hogy mit csinál a gyerek a benne lévő feszültséggel, haraggal, hogyan reagál a világra.
– Sokszor úgy vannak vele a kultúraszervezők, „vidékre jó lesz”. Te mit gondolsz erről?
Ez egy tévedés. Az emberek vidéken is éppúgy igénylik a minőségi kultúrát, sőt: sokszor még jobban, mert kevesebb lehetőségük van hozzájutni. A saját tapasztalatom az, hogy amennyiben jó előadást hozok, pillanatok alatt elfogynak a jegyek. Volt egy 300-400 fős, stabil törzsközönsége a városnak. Ezek az emberek mindent megnéztek, ami igényes volt. Vidéken ünnep, hálásak és örülnek, ha jó előadás jön.
– Milyen a szervezői háttér?
Ez a része nagyon nehéz. 2018-tól indult egy borzasztó bonyolult pályázati rendszerbe való beletanulás. Meg kellett tanulni, hogyan kell számlázni, elszámolni, hogyan működik a támogatási rendszer. Az önkormányzatnál dolgozó, pályázatokban jártas munkatárs segítségével tanultunk bele, mi, civilek, hogyan működik ez a világ. Általánosságban egyetlen előadás megszervezése nagyjából 40 óra munkát igényel, ebbe beletartozik a levelezés, a telefonok, az egyeztetés, az eseményoldal kezelése, marketing, a társulat fogadása és hazakísérése. Minden.
Hullámzó volt mindig az elfogadottsága a tevékenységemnek, de amikor pályázati pénzből, vagy a Jászkerület (Jászberény művészeti nonprofit cége – a szerk.) segítségével egy-egy előadást tudok szervezni, az szerintem óriási eredmény.
– Mi a sajátossága, esetleg a nehézsége a jászsági kultúracsinálásnak?
Nagy különbségek vannak abban, hogy mennyire könnyű vagy nehéz mozgósítani a közönséget. Gyöngyösön, Cegléden vagy akár Mezőtúron is pezsgő a kulturális élet. Jászberényben is van kereslet, de nem könnyű a helyzet. Én ezt részben múltbéli okokkal magyarázom, talán a 60-as évektől kezdve. Azzal is, hogy nincs széles körű művészeti nevelés. A gyerekek nem tanulnak rendszeresen rajzot, művészettörténetet, kivétel a gimnáziumok, de az is csak egy szűk réteget érint.
Ha régóta nincs művészeti alap, vagy igényes és magas színvonalú kulturális élet, akkor nehéz átalakítani a felfogást és a hozzáállást.
– Ez előhoz egy régi vitát, miszerint a kínálat alakítja az igényt, vagy az igény a kínálatot?
Ez szerintem kétirányú. A televízió klasszikus példa, sokszor mondják, hogy azért adnak silány műsort, mert erre van igény. De ez nem igaz. A mi gyerekkorunkban, amikor Hankiss Elemér vezette a televíziót, este művészfilmek, retrospektív sorozatok mentek. Fellini, Antonioni, nagy filmesek, ráadásul voltak színészválogatások, tematikus hetek. És az emberek nézték. Nem volt tömeges lázadás, hogy „ez túl igényes”.
A jó minőséget meg lehet szokni, sőt: meg lehet szeretni.
– Mostanában egyre népszerűbb a nyíltan politizáló, fővárosi Loupe Színházi Társulás. Ritkán fordul elő, hogy egy független társulat akár tüntetést is szervez. Mi a véleményed erről?
Nagyon nagyra tartom őket. Az, hogy a semmiből létrehoztak egy teljes értékű színházi társulatot, óriási vállalás volt szakmailag. A darabjaik teltházasak, az előadások ára pedig eléri a 12–13 ezer forintot, amit csak a kulturálisan nyitottabb, elkötelezett nézők tudnak megfizetni. De az igazán figyelemre méltó bennük a kiállásuk, a Noár-mozgalom sokkal korábban kezdődött már, mint ahogy a Loupe társulat megalakult. Már akkor is voltak olyan művészek, Lengyel Tamás vagy Nagy Ervin, akik aktívan politizáltak és nem féltek nyíltan véleményt mondani. Nagy Zsoltot is nagyra tartom, aki vehemensen és határozottan állt ki bizonyos ügyek mellett.
– Melyek voltak a legfontosabb, legemlékezetesebb előadások, amiket Jászberényben szerveztél?
Nem tudok egyet kiválasztani, mert mindegyik más szegmensét érinti a társadalmi problémáknak. Például a Sociopoly a szegény réteg helyzetét mutatja be, hogyan maradnak a legszegényebbek a társadalom peremén, milyen kevés lehetőségük van kitörni, ha nem tanulnak, ha a mindennapi megélhetésért küzdenek, ha közmunkán tengődnek, vagy uzsorába hajszolják őket.
Nagyon emlékezetes volt a Ketrecharc. Gitta néni küldetése, hogy a hátrányos helyzetű osztálya számára minden lehetséges támogatást biztosítson, hogy a diákok esélyt kapjanak a kitörésre. Most egy különleges vendéget hív meg hozzájuk, Sebit, korábbi tanítványát, aki azóta sikeres ketrecharcos karriert épített fel. Azonban Sebi érkezése nem mindenki számára örömteli, Márió kételkedve fogadja, hiszen 12 évvel ezelőtt saját tapasztalatból tudja, milyen súlyos következményekkel járhat az indulatkezelési problémák elhanyagolása.
A Gyáva szintén kiemelkedő volt, Scherer Péter alkotása a drogfogyasztásról szól, ami aktuális és nagyon fontos téma a mai fiataloknak.
És ott van a 7 nap előadás, amely a bullying, bántalmazás és iskolai erőviszonyok komplex kérdéseit dolgozza fel. Egy érdekes történet a kövérebb és a csinos lány konfliktusa. A csinos lány otthon is bántalmazott és ezt az iskolában a kövérebb lányon vezeti le. Közben van egy fiú, aki a kövér lányhoz vonzódik barátként, de a csinos lányhoz nem akar közeledni az agresszió miatt.
– Mi az, ami még ennyi év után is kitartást tud adni?
Az, hogy mindig vannak meglepetések. Még a jászberényi Főnix Műhelyházban árultam a jegyeket, a Nézőművészeti Kft. társulata volt itt, mellettem egy idős, szürke kabátos nénike állt. Egy egyszerű háziasszony benyomását keltette. Kérdeztem, mit látott legutóbb. Mondja: „A Nehéz” címűt. Lázár Kati és Mucsi Zoltán brutálisan erős és megrázó előadásáról beszélünk! Le kell vetni magunkról a sztereotípiákat, nem lehet lebecsülni a nézőt, mert vágynak az igényes színházi élményekre.
A gyerekek beszélgetnek, kérdeznek, felvállalnak dolgokat, róluk és nekik szóló előadásokban vesznek részt, felismerve a megélt problémáikat és átbeszélve szakértőkkel megkönnyebbülve távozhatnak. A felnőttek pedig azáltal, hogy látnak és átélnek egy hatásos előadást, majd a társulat szereplőivel közvetlen kapcsolatba is kerülnek a beszélgetés által, maradandó élményt kapnak. Tegyük hozzá, a társulat sem rohan haza, mert egy közvetlen, szinte baráti kapcsolódásban vesznek részt. Ezért érdemes csinálni.
November 20-án, csütörtökön a Súlyos című, evészavarokkal és testképzavarral foglalkozó előadás tekinthető meg a Főnix Műhelyházban:
Képek: lathataroncsoport.hu, Sinka Judit, Lengyel Zsombor, VAOL
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
