Történelmünk egyik legnagyobb jelentőségű közösségi összefogását ünneplik május 5. és 10. között a Jászság fővárosában, a jászkun redemptio 280. évfordulóját. A rendezvénysorozat középpontjában a kortárs művészet áll – a megemlékezés idei kiemelt célja, hogy ismét egységbe vonja az egykori Hármaskerületet – a Jászságot, a Kis- és a Nagykunságot.
1745. június 6-án a jászok és kunok példátlan bátorságról és egységről tettek tanúbizonyságot. I. Lipót rendelete értelmében a jászok és kunok elvesztették örökös kiváltságaikat, sőt, jobbágysorba kerültek. Kölcsönökből, gyűjtésből elképesztő mennyiségű pénzt szedtek össze a jogaik újbóli érvényesítésére, majd 1745. május 6-án Mária Terézia aláírta a redemptióról (jelentése: megváltás) szóló diplomát.
Mária Teréziától közel félmillió aranyforintért vásárolták vissza korábban elvett kiváltságaikat, földjeiket, önrendelkezésüket.
A jubileumi emlékhetet több művészeti program kíséri: kiállítás nyílik a Jászság, a Kiskunság és a Nagykunság képzőművészeinek munkáiból, lesznek további kortárs események, valamint a 30 éves jubileumát ünneplő Kerekes Band is akusztikus koncertet ad.
Kép: Trió FM Fb
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!